Eladta ukrajnai leányvállalatát a Szberbank

Kivonul Ukrajnából a Szberbank: a legnagyobb orosz pénzintézet kedden bejelentette, hogy eladta ukrajnai leányvállalatát, amelynek működését megnehezítették az ukrán hatóságok büntetőintézkedései és a Moszkva Ukrajna-politikája ellen tiltakozó tüntetők akciói.

A Szberbank közleménye szerint a Norvik Banka lett pénzintézetből és egy fehérorosz magánvállalatból álló befektetői konzorcium vásárolta meg ukrán leányvállalatát. A tervek szerint a tranzakció az év első felében lezárul, miután az illetékes hatóságok jóváhagyják.

Az ügylet értékét és a fehérorosz cég nevét nem közölték. Utóbbiról annyit tudni, hogy Szaid Gucerijev brit állampolgár tulajdonában áll, és a Szberbank ukrán leányvállalatát felvásárló konzorciumban többségi tulajdonos. A nyolcadik legnagyobb lett bank, a Norvik Banka többségi tulajdonosa Grigorij Guszelnyikov brit állampolgár.

Az Oroszország ukrajnai jelenléte szimbólumának tartott Szberbank ellen rendszeresen tüntettek Ukrajnában, eltorlaszolták a bankfiókok bejáratát a két szomszédos ország konfliktusának kirobbanása óta.

Az ukrán nemzeti bank márciusban újabb szankciókat vezetett be az Ukrajnában működő orosz pénzintézetek leánybankjaival szemben. Egyebek között megtiltották az orosz bankoknak, hogy tőkét vigyenek ki az országból, illetve bármilyen más pénzügyi tevékenységet végezzenek az anyacég javára. A büntetőintézkedések azt nem akadályozzák meg hogy az érintett bankokat feltőkésítsék és eladják.

A jegybank másik alelnöke, Katerina Rozskova a sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy az orosz bankok „civilizált módon”, vagyis leányintézeteik eladásával, illetve az ukrajnai klienseikkel szembeni kötelezettségeik teljesítése után kivonulnak az ukrán piacról.

Ukrajnában nyolc orosz pénzintézetnek van leánybankja. Közülük csak kettőnek, a VS Banknak és a Forward Banknak volt tavaly nyeresége, a többiek együttes vesztesége 29,5 milliárd hrivnya (mintegy 1,1 milliárd dollár) volt.

  • Cikkeink a vállalat rovatból:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »