Új amerikai szankciók jönnek a fegyverkezési programok miatt

Az Egyesült Államok harminc külföldi vállalatra és személyre vetett ki szankciókat, mert segítették az iráni és az észak-koreai fegyverkezési programot.

Az amerikai külügyminisztérium közleményben jelentette be a döntést, de azt egyelőre nem ismertette, hogy pontosan milyen szankciókról van szó. A közlemény szerint 11 személyt és vállalatot Kínában, Észak-Koreában és az Egyesült Arab Emirátusokban sújtanak szankciókkal, mert technológiát adtak át Teheránnak a ballisztikusrakéta-programja fejlesztéséhez.

További 19 személyt vagy jogi személyt pedig az Iránra, Észak-Koreára és Szíriára érvényes nonproliferációs törvény megsértése miatt büntetnek. Az Egyesült Államok 1999 óta Iránra, 2005 óta Szíriára és 2006 januárja óta Észak-Koreára léptette érvénybe az úgynevezett nonproliferációs törvényt, amelynek értelmében szankciókkal sújtható minden külföldi magán, illetve jogi személy, magán- és állami vállalat, aki vagy amely bármiféle módon segíti az említett országok fegyverkezési programját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az exportot érintő szankciókkal próbálják megfékezni Észak-Koreát

Még több EU-s szankció Észak-Korea ellen

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »