További részletek a londoni merénylettel kapcsolatban

A brit rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést és hét embert vett őrizetbe a szerdai londoni merényletet követően – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a brit rendőrség legmagasabb rangú terrorelhárítási vezetője. A brit védelmi miniszter pedig azt mondta: a hatóságok feltételezik, hogy a londoni merényletnek valamilyen formában köze van az iszlamista terrorizmushoz.

A rajtaütéseket, házkutatásokat az észak-angliai Birminghamben és az ország más részein hajtották végre – tette hozzá Mark Rowley terrorelhárítási parancsnok.

A rendőrség nem tud arról, hogy a lakosságot újabb azonnali támadás fenyegetné. A londoni merénylő egyedül hajtotta végre a tettét – erősítette meg a parancsnok, hozzátéve, hogy az illetőt „a nemzetközi terrorizmus ihlette”.

Rowley közölte, hogy a tettes három embert ölt meg a korábban közölt néggyel szemben: egy rendőrt késsel szurkált halálra, és két elütött járókelő halt bele sérüléseibe, egy negyvenes évei közepén járó nő és egy ötvenes évei közepén járó férfi, de többet nem mondott róluk. A különböző állampolgárságú sebesültek közül 29 embert ápolnak kórházban, és közülük hétnek válságos az állapota – mondta.

  • Több külföldi a sérültek között
Spanyol forrás szerint az egyik halálos áldozat egy spanyol nő, aki családjával Nagy-Britanniában élt – jelentette a Reuters hírügynökség.

A sérültek között van három francia gimnazista, akik iskolai kiránduláson vesznek részt. Ketten közülük súlyos, de nem életveszélyes állapotban vannak. Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter meglátogatja őket a londoni kórházban – jelentette be a miniszter sajtószolgálata.

A román hatóságok tájékoztatása szerint román az a nő, aki a merénylő autója elől a hídról beleugrott a Temzébe, és súlyos sérülést szenvedett. A sérültek között van továbbá négy dél-koreai állampolgár is a szöuli külügyminisztérium szerint.

Theresa May brit kormányfő megerősítette: a kórházi ápolásra szoruló sérültek között – tizenkét brit állampolgár mellett – három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van.

Michael Fallon brit védelmi miniszter a BBC rádiójának nyilatkozva azt mondta: a hatóságok feltételezik, hogy a londoni merényletnek valamilyen formában köze van az iszlamista terrorizmushoz. A rendőrség vizsgálja, hogy a támadót, bár tettét egyedül hajtotta végre, segítették-e mások, vagy részt vettek-e a tervezésben – tette hozzá. Fallon bejelentette, hogy felülvizsgálják a brit parlament épületére vonatkozó biztonsági előírásokat.

Noha a brit parlament csütörtökön a tervnek megfelelően folytatta a munkáját, a parlamentnek helyet adó Westminster-palotát még délelőtt is rendőrségi kordonnal vették körbe, lezárva tartották a Westminster-hidat, amelyen a tömeges gázolást elkövették, és a Westminster metrómegállót sem lehetett megközelíteni a felszínről. A parlament tagjai egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra.

May: brit volt a merénylő

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott „a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok” miatt – mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.

May hozzátette ugyanakkor: ez múltbeli ügy, a merénylő az utóbbi időszakban nem került a hírszerzés látókörébe, „perifériára szorult figura” volt, és nem voltak előzetes hírszerzési értesülések arról, hogy mire készül. Személyazonosságát a rendőrség és az MI5 ismeri, és ha „a műveleti megfontolások” ezt lehetővé teszik, nyilvánosságra is hozza – mondta.

May megerősítette, hogy a Nagy-Britanniában érvényes terrorkészültségi szint nem változik. Nagy-Britanniában ennek értelmében továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

A miniszterelnök szerint az iszlamista terrorizmus fenyegetése nagyon is valós, és elővigyázatossági intézkedésként az egész országban megemelik a járőröző rendőrök – köztük a fegyveres osztagok – létszámát.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »