Skócia szolidaritásból elhalasztotta a népszavazásról szóló vitát

A skót törvényhozás bejelentette csütörtökön, hogy jövő keddre halasztja a függetlenségi népszavazásról szóló vitát, amelyet szolidaritásból felfüggesztett a brit parlament közelében végrehajtott terrortámadás miatt.

A skót törvényhozás sajtóirodájának közleményéből kiderül, hogy a vita és szavazás március 28-án délután 2 óra 20 perckor újraindul.

A skót parlament szerdai ülését röviddel azután szakította félbe, hogy egy magányos támadó megölt három embert, további negyvenet pedig megsebesített Londonban. Az elkövetőt végül megölték. Michael Fallon brit védelmi miniszter csütörtökön a BBC rádiójának nyilatkozva azt mondta: a brit hatóságok feltételezik, hogy a londoni merényletnek valamilyen formában köze van az iszlamista terrorizmushoz.

Kapcsolódó cikkünk: További részletek a londoni merénylettel kapcsolatban

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök felhatalmazást szeretne kapni a parlamenttől egy újabb függetlenségi népszavazás kiírására. Az általa meghirdetett menetrend szerint az új referendumot legkorábban 2018 őszén, legkésőbb 2019 tavaszáig mindenképpen meg kellene tartani.

Egy vasárnap megjelent felmérés szerint jelenleg kevesebben támogatják Skócia elszakadását az Egyesült Királyságtól, mint a függetlenségről 2014-ben tartott népszavazás idején. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap és az LBC londoni kereskedelmi rádió megbízásából a Panelbase közvélemény-kutató által elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a skótok 44 százaléka támogatja, 56 százalékuk viszont elveti Skócia függetlenné válásának gondolatát.

Kapcsolódó cikkünkSkócia nem hagyja magát, London nem diktálhat

Forrás: MTI/AFP/EFE/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »