Nem lesz egyszerű menet az osztrák törvénymódosítás

Alkotmányos és jogi kifogásokat is megfogalmaztak a szakértők az osztrák kormány által javasolt gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban, amelyről a jövő héten dönthet a parlament, megakadályozva a külföldi politikusok Ausztriában tartandó kampányrendezvényeit – számolt be az Ö1 osztrák közszolgálati rádió szerdán.

Alkotmányjogilag problémásnak nevezte a tervezett szabályozást Theo Öhlinger osztrák alkotmányjogász. A rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a módosításban homályos fogalmak szerepelnek, és a hatóságoknak nagyon tág döntési mozgásteret hagy.

Egyes szakértők szerint a gyülekezési szabadság korlátozása nincs összhangban az emberi jogok európai egyezményével és az uniós alapjogokkal. Indoklásuk szerint ezen elvekkel nem egyeztethető össze, ha a „külpolitikai érdek megsértése” miatt tiltanak be egy rendezvényt. A rádió tudósításában az is elhangzott, hogy a tervezet többi eleme jogilag nem kifogásolható.

Az SOS Mitmensch emberi jogi szervezet szerint a kormány az intézkedéstervezettel a „demokrácia leépítése felé tett lépéseket”.

Hosszú viták után a szociáldemokrata és néppárti kormánykoalíció kedden megegyezett abban, hogy a kormány lemondhatja a külföldi politikusok Ausztriában tartandó kampányrendezvényeit, ha ezek „külpolitikai érdekeket vagy nemzetközi alapjogokat” sértenek. Ezen fórumokat egy héttel előbb be kell jelenteni.

A törvénymódosítási javaslat szerint a tüntetéseket a korábbi 24 óra helyett 48 órával a tervezett időpont előtt kell jelezni, és az egy időben tartott demonstrációk között legfeljebb 150 méter széles biztonsági zónát kell kialakítani. Spontán megmozdulásokra azonban továbbra is lesz lehetőség.

Kapcsolódó cikkeink:

„Ausztria biztonságáról van szó, ugyanis nem akarunk olyan demonstrációnak helyet adni, amelyet nem tudunk aztán kontrollálni” – mondta Wolfgang Sobotka belügyminiszter. Meggyőződése szerint a szabályozás összeegyeztethető az emberi jogok európai egyezményével. A néppárthoz tartozó miniszter további szigorításokat is tervez, amelyeket eddig nem tudott elfogadtatni a koalíciós partnerrel. Ezekről húsvét után tárgyal ismét a kormány.

Christian Kern kancellár arról beszélt, hogy nem „törökellenes politikáról” van szó. „Számomra elfogadhatatlan, ha demokratikus jogokat használnak fel arra, hogy más országokban leépítsék a demokráciát” – fogalmazott a szociáldemokrata kormányfő.

Az osztrák parlament még márciusban dönthet a törvénymódosításról, amely azonnal életbe lépne.

Törökországban április 16-án tartanak népszavazást az alkotmánymódosításról, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. Egyszersmind megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki tisztség.

Gaggenau német város önkormányzata korábban megtiltotta két török miniszternek, hogy a helyi török közösségnél – amelynek sok tagja Törökországban is szavazati joggal bír – az elnöki rendszer bevezetése mellett kampányoljon, valamint a hollandiai Rotterdamban is betiltották a tervezett török kampányrendezvényeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »