A civil mozgalomból lett olasz párt maga mögött hagyta vetélytársait

Minden korábbinál magasabb az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz ellenzéki párt támogatottsága – derült ki a Corriere della Sera olasz napilap kedden közölt felméréséből.

A Beppe Grillo vezette M5S 32,3 százalékon áll. Ez a mindenkori legjobb eredménye a civil mozgalomból 2009-ben lett pártnak, amely először 2013-ban jutott be az olasz parlamentbe. Támogatottsága folyamatosan növekszik, februárhoz képest is 1,4 százalékponttal erősödött. Az M5S maga mögött hagyta legnagyobb vetélytársát, az eddig majdnem hasonló támogatottsággal bíró balközép Demokrata Pártot (PD), amelyet a felmérés szerint a megkérdezettek 26,8 százaléka támogat.

Ez az első alkalom, hogy az ellenzéki M5S több mint öt százalékponttal megelőzi a római kormánykoalíciót vezető PD-t. A balközép formáció hátrányát a PD vezette kormány népszerűség-vesztése magyarázza, a korábbi miniszterelnök Matteo Renzi bukása a decemberi népszavazáson, valamint a PD februárban bekövetkezett szakadása.

A PD-ből kivált baloldali csoport, a Demokraták és Progresszívek Mozgalma (MDP) támogatottsága három százalékos, de az összes olasz baloldali erőt a megkérdezettek hét százaléka támogatta. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) 12,7 százalékon áll, az Északi Liga 12,8 százalékon.

A felmérésből azonban kiderül, hogy az olaszok több mint 33 százaléka jelenleg bizonytalan, nem tudja, kire szavazna egy most vasárnapi parlamenti választáson. A számok azt is mutatják, hogy jelenleg egyetlen egy párt se tudna egyedül kormányt alkotni koalíció nélkül. Elemzők szerint azonban az M5S nem is keres szövetségest: ha megnyeri a következő választásokat, egyedül próbálkozik, és programja alapján kér bizalmat a parlamenttől.

A legutolsó, 2013-as parlamenti választásokon az M5S volt a legtöbb szavazatot szerző párt 25,5 százalékkal, kormányt mégis a balközép többséget felmutató PD alakított. Az M5S a tavalyi helyhatósági választásokon megszerezte az olasz főváros főpolgármesteri székét is, és a Virginia Raggi főpolgármestert övező korrupciós botrányok sem csökkentették az ellenzéki párt támogatottságát.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »