Hamarosan jöhet az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezmény

Angela Merkel német kancellár és Abe Sindzó japán miniszterelnök hétfői hannoveri sajtótájékoztatójukon egyaránt hangsúlyozták: támogatják, hogy mihamarabb létrejöjjön egy szabadkereskedelmi egyezmény Japán és az Európai Unió között.

Abe németországi látogatásán a kereskedelem határozta meg a napirendet Donald Trump amerikai elnök új, protekcionistának mutatkozó politikája fényében. Merkel pénteken találkozott Trumppal Washingtonban, míg Abe a múlt hónapban folytatott vele megbeszéléseket.

Merkel szerint a világ hét vezető gazdasági hatalmának (G7) májusi találkozója kiváló alkalom lesz arra, hogy tisztázzák a kereskedelemmel kapcsolatos nézeteltéréseiket Trumppal.

„Nézeteink természetesen különböznek, és ez nem változik egy találkozó alatt” – mondta Merkel múlt heti washingtoni látogatására célozva. „Ugyanakkor megbeszélésünk alatt az elnök úr egyértelműen az elzárkózás ellen, valamint a szabad és egyúttal tisztességes kereskedelem mellett foglalt állást” – tette hozzá. „Ezután már csak végig kell beszélnünk, mit is jelent ez pontosan országainkra nézve.”

  • Kapcsolódó cikkeink:

Abe azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak védelmébe kell vennie a szabadkereskedelmet, és le kell ülnie tárgyalni erről az Egyesült Államokkal. A japán kormányfő vasárnap érkezett hagyományos éves látogatására Németországba. Merkellel való találkozója után Francois Hollande francia elnökkel, Paolo Gentiloni olasz kormányfővel és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével is tárgyal majd, mielőtt szerdán hazatérne Japánba.

Forrás: MTI/dpa/Kyodo

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »