Nagy-Britannia teljes pénzügyi függetlensége még évtizedekre van

A német pénzügyminiszter arra figyelmeztette hétfőn Nagy-Britanniát, hogy az Európai Unióból  kilépve  is teljesítse a közösséggel szemben fennálló pénzügyi kötelezettségeit.

„Nagy-Britannia fizetési kötelezettségeinek érvényességét a szerződések szabályozzák” – hangsúlyozta Wolfgang Schäuble az euroövezet pénzügyminisztereinek hétfői brüsszeli ülése előtt. „Nagy-Britannia minden nemzetközi megállapodás tekintetében megbízható partner. Efelől nincs kétségem” – tette hozzá a német tárcavezető.

Az Európai Bizottság számításai szerint London eddigi uniós partnereinek a Brexitet követően még 60 milliárd euróval (több mint 18 ezer milliárd forinttal) marad adós. Ennek a tartozásnak a hátterében azok a múltban hozott költségvetési döntések állnak, amelyek még a következő évekre is vonatkoznak. Nagy-Britanniának ezenfelül még például az uniós alkalmazottak nyugdíjának kifizetéséből is részt kell vállalnia, és ez akár még évtizedekig is elhúzódhat.

A brit kormány hétfőn jelentette be, hogy jövő szerdán indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozatot Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával.

Angela Merkel német kancellár hétfőn Hannoverben a brit bejelentéssel kapcsolatban azt mondta: a brit kormányfő a kilépési kérelmet illetően mindig is „teljesen nyílt lapokkal” játszott. „Mindig mondta, hogy március végéig benyújtják a kérelmet. Semmi mást nem tesz most.” – hangsúlyozta Merkel.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »