7,5 milliárd dolláros állami mentőcsomag a kazah nagybanknak

A kazah állam kivásárolja a vagyona alapján az ország legnagyobb hitelező bankjának úgynevezett mérgező eszközeit, vagyis nagykockázatú, sokszor behajthatatlanná vált hiteleit, hogy az így megkönnyített pénzintézetet eladják kisebb riválisának.

A Kazkommertsbank (KKB) 7,5 milliárd dollárnak megfelelő, 2,4 ezer milliárd tenge értékű mérgező eszközeit az ilyen célokra az állam által korábban felállított “rossz bank” vállalja át.

Kazahsztán csak nehezen kapaszkodik ki a pénzügyi válságból, amelybe a múlt évtized végén került, miközben a bankágazat rossz hiteleinek az aránya és nagysága lényegesen megnőtt az ország egyik legfontosabb bevételi forrása, a kőolaj árának jelentős visszaesése óta.

Az úgynevezett rossz bank valójában a Kazkommertsbanknak a BTA nevű, egykor bankként működő, majd a Kazkommertsbankkal 2014-ben történt összeolvadás után vagyonkezelőként tovább működő egység mérgező eszközeit vállalja át. Ezek nagysága a Kazkommertsbank vagyonának csaknem a felével ér fel.

A karcsúsítás után a Kazkommertsbankot kisebb riválisa, a Halyk Bank vásárolja fel. A Halyk legnagyobb részvényese az a cég, amelynek Nurszultan Nazarbajev államfő egyik lánya és annak férje a tulajdonosa. A Halyk Banknak külföldön fiókjai vannak Oroszországban, Grúziában és Kirgizisztánban.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Kép forrása: DPA

Merkel és Macron felrázhatja Európát

A német kancellár és a francia államfő az uniós vezetők értekezletei után rendszerint külön-külön tájékoztatja a sajtót. A közös fellépés annak felmutatását szolgálta, hogy az uniós integráció motorjaként számon tartott német-francia együttműködés ismét intenzív.

Read More »