Az USA-nak elfogyott a türelme Észak-Koreával szemben

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteki dél-koreai látogatásán azt mondta: véget ért az Egyesült Államok „stratégiai türelme”, hozzátéve, hogy katonai akcióra is sor kerülhet, amennyiben Észak-Korea tovább fokozza a fenyegetést.

Tillerson tisztségében először jár ázsiai körúton, ahol csütörtökön japán kollégájával, Kisida Fumióval tárgyalt Tokióban. Az amerikai külügyminiszter tegnapi sajtóértekezletén kijelentette: kudarcba fulladt az elmúlt húsz év politikája, amely azt célozta, hogy mentesítsék az atomfegyverektől Észak-Koreát.

A politikus továbbá megerősítette, hogy az Egyesült Államok szorosan együtt fog működni Japánnal és Dél-Koreával annak érdekében, hogy szembeszegüljenek a phenjani rezsim provokációival.

Dél-koreai látogatásán Tillerson ennél is tovább ment, és úgy fogalmazott, hogy a lehetőségek között van egy Észak-Koreával szembeni katonai akció, ha az ország atomprogramjával kapcsolatos fenyegetés olyan szintre emelkedik, ami szerintük indokolja ezt. Hozzátette, hogy minden ilyen lépés „megfelelő válaszra fog találni”.

A külügyminiszter szerint véget ért a türelem korszaka, az Egyesült Államok vizsgálja, milyen új diplomáciai, biztonsági és gazdasági intézkedéseket lehetne tenni Észak-Korea ügyében.

Tillerson egyúttal felszólította Kínát, ahova szombaton látogat el, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást szövetségesére, Észak-Koreára. Továbbá azt is közölte: semmi szükség arra, hogy Kína Dél-Koreát büntesse az amerikai THAAD-rakéták telepítése miatt, ugyanis pontosan az észak-koreai fenyegetés miatt kezdték el máris egy üteg lerakását múlt héten. Az amerikai tárcavezető szükségtelennek és aggasztónak nevezte azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket Kína megtorlásul vezetett be Dél-Koreával szemben a rakétavédelmi rendszer miatt.

Észak-Korea az utóbbi években felgyorsította fegyverfejlesztési programját, amivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatát megsértette. A jelek szerint semmi hatással nincsenek Phenjanra az ellene bevezetett nemzetközi büntetőintézkedések. Tavaly Észak-Korea két atomfegyver-kísérletet és 24 ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre. Szakértők szerint néhány éven belül szert tehet egy atomtöltet hordozására is alkalmas rakétára, amellyel elérheti az Egyesült Államok területét is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / BBC

Friss hírek