Oroszok a Krímen: veszély a nemzetközi biztonságra

A jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi illegális bekebelezése továbbra is közvetlen veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, és súlyos következményekkel jár az államok egységét és szuverenitását védő nemzetközi rendre nézve – emelte ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteki közleményében, amelyet a terület annektálásának harmadik évfordulóján adott ki.

Az Európai Unió ugyanolyan szilárdan elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, mint három évvel ezelőtt, továbbra sem ismeri el és elítéli az orosz fél lépését, amely sérti a nemzetközi jogot – szögezte le a főképviselő.

Hozzátette: az unió kitart amellett, hogy fenntartásait a gyakorlatban is maradéktalanul nyomatékosítsa, egyebek között korlátozó intézkedésekkel.

Nyilatkozatában Mogherini felszólította az ENSZ tagországait, hogy fontolják meg az unió politikájához hasonló intézkedések alkalmazását a Krímmel szemben. A közleményből az is kiderül, hogy az EU-t továbbra is aggasztja a fokozódó katonai jelenlét a félszigeten, valamint az emberi jogok romló állapota, a szólásszabadság korlátozása és a nemzeti kisebbségek, különösen a krími tatárok üldözése.

  • Ukrajna egyre többet veszít

Amíg az EU szankcionál, Vlagyimir Putyin egy olyan rendeletet írt alá, mely legitimizálja az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok hatóságai által kiállított okiratokat. Az okiratokkal a szakadár területek lakói szabadon utazhatnak Oroszországba, munkát vállalhatnak és tanulhatnak is ott.

A donyecki oroszbarát szakadárok vezetője pedig március 3-án bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot a felkelők ellenőrzése alatt lévő terület és Ukrajna többi része között. A lázadók kezén lévő terület a szénben gazdag Donyec-medencének csak egy kis részét teszi ki, de ott bányásszák az ukrajnai hőerőművek üzemeltetéséhez szükséges antracitot, aminek hiányában Ukrajna jelentős áramkimaradásokkal nézhet szembe, az export elmaradásából származó veszteség pedig a 2 milliárd dollárt is elérheti. Bővebben

Kapcsolódó cikkeink:

A Krímen 2014 februárjában jelöletlen egyenruhát viselő orosz katonák jelentek meg, és ellenőrzésük alá vonták a stratégiai létesítményeket. Moszkva hivatalosan következetesen tagadja, hogy beavatkozott volna. Márciusban a nemzetközi közösség által el nem ismert népszavazást tartottak a félszigeten, amelyen a szavazók elsöprő többsége az Oroszországhoz való csatlakozás mellett foglalt állást. A terület elcsatolásáról – amelyet a nemzetközi közösség azóta sem ismer el – három évvel ezelőtt, 2014. március 18-án írták alá a megállapodást.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »