Az EU nem fogadja el Törökország menekült-bojkottját

Az Európai Unió elvárja Törökországtól, hogy teljesítse a kölcsönös bizalmon alapuló migrációs megállapodásban vállalat kötelességeit – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője újságírói kérdésre válaszolva brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A szóvivő közölte, hogy az Európai Unió elkötelezett a Törökországgal kötött migrációs megállapodás fenntartása és megvalósítása mellett.

Reményét fejezte ki, hogy mindkét fél betartja, és teljes körűen végrehajtja a megállapodás minden részletét. Hozzátette, a megállapodásban foglaltak megvalósítása mindenkinek érdeke, beleértve a szíriai menekülteket is.

Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter szerdán bejelentette, Ankara részben felfüggesztette az Európai Unió és Törökország között létrejött menekültügyi megállapodást. Az intézkedés értelmében Törökország jelenleg nem vesz vissza illegálisan az országba lépő menedékkérőket Görögországból.

A török külügyi tárca vezetője egyben a teljes egyezmény felmondásával fenyegetőzött. Úgy fogalmazott, hogy kormánya bármely pillanatban egyoldalúan véget vethet a megállapodásnak.

A menekültügyi megállapodásról röviden

A tavaly tavasszal létrejött megegyezés értelmében az EU minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekültstátust. Cserébe az EU minden visszaküldött szíriai állampolgár helyett törvényes úton befogad egy-egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

Az EU pénzügyi támogatásokra is ígéretet tett, és vállalta, hogy felgyorsítja a török vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel.

Az unióval kötött megállapodás egyik rendelkezéseként Törökország vállalta, hogy megakadályozza az újabb migrációs útvonalak kialakulását a szárazföldön, illetve a tengeren is. A török partokról induló migrációs hullám jórészt elapadt a megállapodás hatályba lépése óta.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

romania

Leváltanák a román miniszterelnök-helyettest

Daniel Constantin román miniszterelnök-helyettes leváltására tesz javaslatot az államfőnek Sorin Grindeanu szociáldemokrata román miniszterelnök, miután a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE megvonta politikai támogatását a párt társelnöki tisztségét betöltő Constantintől.

Read More »
Fotó: Reuters

Le Pen: Az EU el fog pusztulni

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldal elnökjelöltje egy vasárnapi kampányrendezvényen azt mondta, hogy az Európai Unió előbb-utóbb el fog tűnni. Ezen kívül megígérte, hogy amennyiben megválasztják, megvédi Franciaországot a globalizációtól.

Read More »