Törökország már az egész EU-ra haragszik

Kétségbeejtő, hogy az Európai Unió (EU) országai a tagállami szolidaritás mögé rejtőzve az európai értékeket és az emberi jogokat nyíltan sértő Hollandiát támogatják a szombaton kirobbant diplomáciai konfliktusban – állítja internetes oldalán kedden közzétett közleményében a török külügyminisztérium.

A közlemény szerint az unió szelektíven alkalmazza a demokratikus értékeket, az alapvető jogokat, valamint a szabadságjogokat; és miközben a problémák megoldására párbeszédet szorgalmaz, figyelmen kívül hagyja a diplomácia és a jog mentén folytatott török politikát.

A tárca úgy véli, hogy az Európai Unió az idegengyűlölő és törökellenes szélsőségeket részesíti előnyben azáltal, hogy Törökországnak és nem „a jelenlegi helyzetet előidéző, továbbá a diplomáciai szerződéseket és jogot megszegő” Hollandia számára címzett hétfőn visszafogottságot sürgető közleményt.

Mint írták: az EU „rövidlátó” nyilatkozatát Törökország értéktelennek tekinti.

A Törökország és több nyugat-európai uniós tagállam között az elmúlt napokban kialakult ellentétekkel kapcsolatosan Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítési tárgyalásokért felelős biztosa hétfői közös nyilatkozatában kijelentette: el kell kerülni az feszültség elmérgesedését, és meg kell találni annak módját, hogy a kialakult helyzetben csillapodjanak a kedélyek.

Kapcsolódó cikkeink:

Az aggodalmakat csak nyílt és közvetlen kommunikációs csatornákon keresztül lehet megoldani. Ezért az Európai Unió továbbra is közbenjár az unió tagországai és Törökország közötti jó kapcsolatok biztosításáért – hangsúlyozták.

Hollandia válasza a Török szankciókra

Nem olyan súlyosak, viszont nem helyénvalóak a Hollandia elleni büntetőintézkedések, amelyeket Törökország rendelt el előző éjszaka a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő kedd reggel.

„Továbbra is meglehetősen különösnek találom, hogy Törökországban beszélnek szankciókról, miközben inkább nekünk lenne okunk mérgesnek lenni a hétvégén történtek miatt” – fogalmazott a miniszterelnök.

Rutte rámutatott, a bejelentett szankciók nem tartalmaznak gazdasági korlátozásokat, bár – mint mondta – ez érthető, mivel Hollandia az egyik legnagyobb külföldi befektető Törökországban.

Ankara hétfőn úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, és nem kér bocsánatot. Emellett felfüggesztették a kormánytalálkozókat Hollandiával, és megtiltották a holland diplomaták repülőútjait Törökországba.

Előzmények

A Hollandia és Törökország közötti diplomáciai vitát az okozta, hogy Hága először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé.

Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szeretett volna részt venni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »