Csak pénteken találkozik Angela Merkel és Donald Trump

Angela Merkel Donald Trump meghívására hivatalos bemutatkozó látogatást tesz a Fehér Házban. A kancellár örül a meghívásnak, azért is, mert „mindig jobb egymással beszélni, mint egymásról” – emelték ki az idézett berlini források.

Az amerikai elnök Angela Merkelnek címzett korábbi bírálataival kapcsolatban hozzátették, hogy a kancellár nem a múlttal kíván foglalkozni, hanem a jövővel, és fontosnak tartja a „közös alap” kialakítását, hiszen a következő hónapokban is a szoros német-amerikai együttműködés folytatására lesz szükség, tekintettel egyebek mellett a tavaszi olaszországi G7-csúcsra és a NATO vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozójára, illetve a G20 csoport vezetőinek júliusi hamburgi értekezletére.

A kancellár elsőként négyszemközti megbeszélést folytat vendéglátójával, majd szélesebb körben tárgyalnak további 45 percig. Ezután gazdasági vezetők bevonásával – német részről a BMW, a Siemens és a Schäffler csoport vezérigazgatójának részvételével – folytatódik a tanácskozás újabb bő egy órán keresztül. Ezt követi a kancellár és az amerikai elnök közös sajtótájékoztatója, és a találkozót záró munkaebéd.

A találkozót eredetileg kedden tartották volna, de az Egyesült Államokban hétfő estétől várható hóviharok miatt végül péntekre halasztották. A meteorológiai előrejelzések szerint a keleti partvidéken hétfő estétől óriási hóviharok várhatóak, a légitársaságok már jelezték, hogy több ezer járatot törölnek Washingtontól New Yorkon át Bostonig.

A politikai témákkal kapcsolatban a német kormányzati források kiemelték, hogy Angela Merkel számára a legfontosabb az Európai Unió szomszédságának biztonsági helyzete – beleértve a szíriai polgárháború, a közel-keleti békefolyamat és Líbia stabilizációjának ügyét -, valamint az ukrán válság politikai rendezését szolgáló minszki megállapodás végrehajtása.

Azzal kapcsolatban, hogy Washington elvárja a NATO-tagországoktól a 2014-es cardiffi csúcson tett vállalás teljesítését, miszerint a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre kell emelni a védelmi kiadásokat, rámutattak, hogy ez az elvárás nem Donald Trump hivatalba lépésével jelent meg, Németország pedig eddig is kiállt és a jövőben is kiáll a 2 százalékos cél mellett. Ezt mutatja, hogy csak az idén mintegy 8 százalékkal növelték a védelmi minisztérium költségvetését. Azonban a 2 százalékos cél a német értlemezés szerint inkább jelképes jelentőséggel bír, sokkal fontosabb a védelmi képességek célzott fejlesztése és a hiányosságok pótlása a NATO még készülő, valamennyi tagországot átvilágító felmérése alapján.

Az utóbbi hónapok másik fontos témájával, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok ügyével és az amerikai fél által kifogásolt egyensúlytalansággal, a német külkereskedelmi mérleg Amerikával szemben is nagymértékű – tavaly 49 milliárd eurót elérő – többletével kapcsolatban kiemelték, hogy a gazdasági együttműködés mindkét félnek előnyös.

Ezt nemcsak az jelzi, hogy német cégek eddig 271 milliárd euró értékben hajtottak végre beruházásokat az Egyesült Államokban, ami a tízszerese az amerikai vállalatok által Németországban végrehajtott működőtőke-beruházásoknak, hanem a többi között az is, hogy az Egyesült Államokban termelő német cégek csak közvetlenül 810 ezer embernek adnak munkát.

A Donald Trump által az amerikai gazdaság érdekeinek védelmében a német autóiparral, és konkrétan a BMW-vel összefüggésben kilátásba helyezett büntetővámokról szólva hozzátették, hogy ez az ügy a washingtoni vezetés tervezett adóreformjához illeszkedik, amely még nemigen körvonalazódott, majd csak az egészségügyi rendszer reformja után kerülhet napirendre – mindenesetre a német fél készen áll a tárgyalásokra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Stephen Szabo, a Transzatlanti Akadémia igazgatója és a German Marshall Alap szakértője úgy vélekedett, hogy Merkelt aggaszthatja Trump elnök „esetleg túlságosan is elnéző álláspontja Oroszországgal kapcsolatban”, s attól tart, hogy Washington feloldja az Ukrajna miatt hozott szankciókat.

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője pénteken mérsékelni próbálta ezeket az aggodalmakat, és sajtóértekezletén leszögezte: szó sem lehet a szankciók feloldásáról. Spicer egyébként a Trump-elnökség egyik eddigi legfontosabb eseményének minősítette Merkel vizitjét.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »