Angela Merkel a hollandok mellé állt a török konfliktusban

Támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Angela Merkel német kancellár hétfőn a holland kormányt a törökországi alkotmánymódosításról kiírt népszavazás kampánya körül az ankarai vezetéssel kialakult vitában.

Angela Merkel Münchenben tett nyilatkozatában teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő „náci maradványnak” nevezte a holland kormányt, amiért megakadályozta török miniszterek kampányrendezvényeit.

Az összehasonlítás a nácizmussal mindig félrevezető és egyáltalán nem helyénvaló – szögezte le a német kancellár.

Előzőleg Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte: a német kormánynak nem feladata értékelni a holland kormány intézkedéseit, „azt azonban a holland népet és kormányát Törökországból érő mértéktelen kijelentésekre tekintettel világossá kell tennünk, hogy szolidaritást vállalunk Hollandiával„.

A Hollandia és Törökország közötti vitát az okozta, hogy Hága szombaton visszavonta a török külügyminisztert, Mevlüt Cavusoglut szállító repülőgép leszállási engedélyét, majd a rotterdami török konzulátusnál feltartóztatták Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett autókonvoját, és visszafordították a német határ felé.

Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szeretett volna részt venni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Vasárnapra virradó éjszaka a rotterdami török konzulátusnál tüntetők üvegekkel és kövekkel hajigálták a rendőröket. A tiltakozó csoportot vízágyúval oszlatták, legalább 7 ember megsérült, 12 embert őrizetbe vettek.

Mark Rutte holland miniszterelnök vasárnap hangsúlyozta, hogy a viszály lehűtésére törekszik, de bocsánatkérésre nem hajlandó és fenyegetések nyomása alatt nem fog tárgyalóasztalhoz ülni. Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentette, hogy Hollandia meg fogja fizetni az árát annak, hogy kárt okozott a holland-török kapcsolatoknak.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »