Ayrault: a Lafarge-nak nem kellene részt vennie a mexikói falépítésben

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter felelősségére figyelmeztette csütörtökön a világ első számú cementgyártóját, a francia-svájci LafargeHolcim nevű vállalatot, amelynek elnök-vezérigazgatója jelezte, hogy cége részt venne az amerikai-mexikói határon emelendő fal építésében.

„A Lafarge azt mondja, hogy nem politizál. Nagyon helyes, de emlékeztetek arra, hogy a vállalatoknak is van társadalmi és környezetvédelmi dimenziójuk, és a kormányban dolgoztunk is ennek a dimenziónak a fejlesztésén” – mondta csütörtökön a külügyminiszter a France Info hírrádióban.

„Felelősségteljes viselkedésre kérem. Olyan államban élünk, ahol a vállalatoknak és az államnak is megvan a felelősségük, de ennek a cégnek el kell gondolkodnia. Egy vállalat mondhatja, hogy nem politizál, de van gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi felelőssége” – tette hozzá.

A francia diplomácia vezetője szerint a Lafarge-nak „végig kellene gondolnia, mi a saját érdeke”. „Vannak olyan ügyfelek, akik elképedve fogják ezt nézni” – hangsúlyozta.

Eric Olsen, a cementgyártó elnök-vezérigazgatója az AFP francia hírügynökségnek azt mondta cégének a falépítésben vállalt esetleges szerepéről, hogy készek építési alapanyagot szállítani mindenfajta infrastrukturális projektekhez az Egyesült Államokba. Azt is hozzátette, hogy a vállalatcsoportnak „nincs politikai véleménye”.

Donald Trump amerikai elnök szerint mindenképp szükséges a fal megépítése az Egyesült Államokba irányuló illegális migráció megfékezéséhez a mintegy 3 ezer 220 kilométer hosszú déli határszakaszon.

A LafargeHolcim a múlt héten elismerte, hogy „elfogadhatatlan egyezségeket” kötött egyes fegyveres csoportokkal és szíriai felekkel, hogy fenntarthassa tevékenységét Szíriában. A Le Monde című napilap oknyomozó riportja szerint a cementgyártó helyi leányvállalata az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel állapodott meg.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek