Francia elnökválasztás: Macron az élre tör

A függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter egy újabb felmérés szerint is átvette a vezetést Marine le Pentől, a radikális jobboldalinak tartott Nemzeti Front elnökétől a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójában – derült ki a Harris Interactive csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből. Az Odoxa intézet már a hétvégén azt jelezte, hogy Macron az élre tört.

A Harris Interactive-nál a centrista jelölt az elmúlt két hétben hat százalékpontot javított és jelenleg 26 százalékon áll, míg Marine Le Pen támogatottsága nem változott, és továbbra is 25 százalékos.

A második fordulóban Emmanuel Macron 65 százalékkal biztos győzelmet aratna a 35 százalékot elérő Le Pen felett, ha most tartanák a választást. Macron öt százalékpontot javított, Le Pen pedig ugyanennyit rontott az elmúlt két hétben, ezért ismét kinyílt az olló a két legesélyesebb jelölt között.

Harmadik helyen a családtagjai feltételezett fiktív parlamenti foglalkoztatásával megvádolt Francois Fillon konzervatív jelölt áll 20 százalékkal, ami egy ponttal kevesebb, mint két hete. Benoit Hamon szocialista jelölt 13, míg a baloldali radikális Jean-Luc Mélenchon 12 százalékon áll, mindketten egy százalékpontot rontottak az előző felmérés óta.

A megkérdezetteknek a választáskor 63 százalékban a jelölt programja számít, 57 százalék számára fontos, hogy a jelölt képes új elképzeléseket bemutatni, 54 százalék a jelölt becsületességét emelte ki.

A franciák 82 százaléka állítja azt, hogy nagyon érdekli az elnökválasztás, míg 18 százalékukat egyáltalán nem. A reprezentatív felmérés március 6. és 8. között 4533 francia választópolgár megkérdezésével készült.

  • A korábbi felmérésekről:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »