A francia médiahatóság szerint túl sok időt kap Fillon

Abnormálisan magasnak nevezte szerdán a francia médiahatóság (CSA) a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének, Francois Fillonnak szánt időt a francia médiában, s azt kérte a csatornáktól, hogy ügyeljenek az egyensúlyra a többi elnökjelöltet illetően.

A CSA – a közleménye szerint – „tisztában van a jelölt kampányát illető médiavisszhang rendkívüli körülményeivel”, – utalva ezzel a Fillon és családja körül kibontakozó botrányra – de aggódik amiatt, hogy a többi jelöltnek lesz-e lehetősége az egyenlőség elve alapján a kampány végéig hasonló médiamegjelenésre. A hivatal azt kéri a szerkesztőségektől, hogy erre mostantól ügyeljenek.

Az elnökválasztási kampány idején a francia csatornáknak a pártok politikai súlyának megfelelő időt kell biztosítaniuk az elnökjelölteknek. Ez vonatkozik a jelöltek megszólalásai idejére, de az őket támogató pártokra, a velük foglalkozó elemzésekre, vitákra is, kivéve, ha azok egyértelműen negatívak az érintett jelölttel. A Francois Fillon korrupciós ügyével foglalkozó médiamegjelenések közül a médiahatóság ezért csak azokat számítja be a jelölt megszólalásai idejébe, amelyek nem egyértelműen negatív színben tüntették fel őt.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség egy január 25-én megjelent sajtóértesülés alapján közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása miatt indított eljárást Francois Fillon családtagjainak nem tisztázott parlamenti foglalkoztatása miatt.

A konzervatív jelöltet saját közlése szerint március 15-re idézték be a vizsgálóbírók vádemelés céljából.

Forrás: MTI

Friss hírek