Navarro: Németország hasznot húz a gyenge euróból

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter kedden visszautasította az amerikai kormány azon bírálatát, hogy túl magas az Egyesült Államokkal szembeni német kereskedelmi többlet.

A miniszter azután nyilatkozott, hogy Peter Navarro, Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi tanácsadója hétfőn kijelentette: Németország 65 milliárd dolláros kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben az egyik legbonyolultabb kereskedelmi kérdés, amelynek megoldására bilaterális tárgyalásokra van szükség a két ország között. Az elnöki tanácsadó a múlt hónapban azt állította: Németország hasznot húz a gyenge euróból, kereskedelmi előnyszerzésre használja ki.

A kritikákra válaszolva Wolfgang Schäuble kedden újságíróknak nyilatkozva Berlinben kijelentette: a német kereskedelmi többlet Németország versenyképességének az eredménye, és senki nem állíthatja azt, hogy manipulatív módon érte el az ország. Hozzátette: az Európai Központi Bank mint független szerv felelős az euróért.

Az amerikai-német viszony másik kényes témáját érintve Wolfgang Schäuble elmondta: a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport jövő heti pénzügyminiszteri találkozóján további lépéseket kell tenni a pénzügyi szabályozás erősítése érdekében, hozzátéve, hogy a kormányoknak nem szabad elfelejteni a csaknem egy évtizede kezdődött globális pénzügyi válságból tanultakat.

A németországi Baden-Badenben tartandó G20-as tanácskozáson az egyik fő téma a gazdaságok jövőbeni sokkállóságának javítása strukturális reformok segítségével. Donald Trump elrendelte az érvényben lévő pénzügyi szabályozások felülvizsgálatát, erre válaszolva Jens Weidmann, a német központi bank (Bundesbank) elnöke azt nyilatkozta, hogy hiba lenne a pénzügyi szabályok lebontása.

Wolfgang Schäuble jövő hét csütörtökön Berlinben találkozik amerikai kollégájával, Steven Mnuchinnal, hogy felkészüljenek a jövő hétvégi németországi találkozóra. Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár március 14-én találkozik Washingtonban.

Kínáról szólva Wolfgang Schäuble kifejtette: Németország a globális szabadkereskedelem híve, azonban ezt az elvet tiszteletben kell tartani külföldi vállalatok Kínában történő befektetése esetén is. Kína 2016-ban először vált Németország első számú külkereskedelmi partnerévé, megelőzve Franciaországot és az Egyesült Államokat.

Forrás: MTI/Reuters/APA

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás