Cavusoglut nem érdekli Hága tiltakozása

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kijelentette szombaton: Hága tiltakozása ellenére elutazik a tervezett március 11-i rotterdami nagygyűlésre, és arra buzdítja majd az ott élő törököket, hogy az államfői jogkörök kiszélesítésére szavazzanak az áprilisi törökországi referendumon – jelentette az Anadolu hírügynökség.

„Odamegyünk, ahova akarunk, és találkozunk az állampolgárainkkal” – mondta.

A holland kormány ellenzi, hogy török hivatalos tisztségviselők népszavazási kampánygyűlést szervezzenek a török közösség körében a török alkotmány jelentős módosítása támogatása céljából, és erről értesíteni fogja Ankarát – derült ki pénteken. Mark Rutte holland miniszterelnök pedig azt írta Facebook-profiljára: „a holland közterületek ne legyenek más országok választási gyűléseinek helyszínei! Nemkívánatosnak tartjuk ezt.”

Cavusoglu a nyugat-törökországi Antalyában beszélt szombaton, és bírálta Hollandiát amiatt, hogy szerinte korlátozza a szabadságjogokat. „Önök így értelmezik a demokráciát?” – kérdezte Hágának címezve.

Csütörtökön a németországi Gaggenau város önkormányzata tiltotta meg két török tárcavezetőnek – Bekir Bozdag igazságügyi miniszternek és Nihat Zeybekci gazdasági miniszternek – hogy a helyi török közösség előtti felszólalásaikkal a népszavazásra kiírt török elnöki rendszer bevezetése mellett kampányoljanak. A lépés miatt szombaton Bekir Bozdag hevesen bírálta a német kormányt.

Személyes találkozóban állapodott meg egymással pénteken telefonon Mevlüt Cavusoglu török és Sigmar Gabriel német külügyminiszter, hogy rendezzék diplomáciai viszályukat. A beszélgetést Berlin kezdeményezte.

Korábban írtuk:
Kurz nyilatkozata nem fog segíteni az osztrák-török viszony javításán
Nemcsak Ausztriában, Németországban sem engedik a török kampányolást
A még megmaradt ellenzék az elnöki rendszer ellen kampányol Törökországban

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »