Kemény ellenfelet kaphat jövőre Mexikóból Donald Trump

Carlos Slim mexikói milliárdos – akinek 16 milliárd dollár veszteséget okozott Donald Trump győzelme – egyre népszerűbb Mexikóban és sokan már a következő elnökjelöltet látják benne.

Az iparmágnás vagyonát 2015 június 15-én – egy nappal azelőtt, hogy Trump bejelentette volna indulását – 67 milliárd dollárra becsülték. Ez az összeg mára 51 milliárdra csökkent, legalábbis amerikai dollárban számolva.

A veszteség oka a mexikói peso árfolyamának zuhanása volt, amit az elnökválasztás eredménye, azaz Donald Trump győzelme váltott ki. A peso árfolyama a dollárral szemben 2015 júliusától 2017 februárjáig a 15,5-es szintekről egészen 21 fölé gyengült és jelenleg is a 20-as szint körül mozog, azaz másfél év alatt 30% körüli mértékben csökkent az értéke.

Az újonnan megválasztott amerikai elnök szavai a bűnöző bevándorlókról és a határra tervezett falról pedig mély felháborodást váltottak ki a mexikói emberekből, A jelenlegi elnök (Pena Nieto) nem indulhat a következő választáson, és a nép egy határozott keményvonalas üzletemberben látja azt a személyt, aki megfelelően ki tud állni az érdekükben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Carlos Slim egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, hogy indulna-e a soron következő választáson, sőt egy decemberi Bloomberg interjúban azt nyilatkozta, hogy soha nem fog indulni elnökként, de a mexikóiak ennek ellenére bizakodóak, a közvéleménykutatások szerint ő a legesélyesebb mexikói arra, hogy szembeszálljon Trumppal. A népszerűsége mindenesetre már jelentős, ugyanis neki köszönhetően csökkentek nagy mértékben az országban a telefonszámlák, ami minden polgár számára érzékelhető. Emellett a mexikói emberek őszinte és okos üzletembernek tartják Slimet, akinek 17-szer akkora a vagyona, mint az amerikai elnöknek.

A két férfi útjai már a kampányidőszak folyamán is keresztezték egymást. Amikor kirobbant Trump szexuális zaklatási botránya – aminek előásása nagyrészben a New York Times-nak volt köszönhető – Donald Trump Slim lobbistáinak nevezte az újságírókat, arra utalva, hogy 17%-os részesedésével Carlos Slim a legnagyobb egyéni részvényes a lapnál és ebből következő befolyását arra akarja használni, hogy bemocskolja őt.

A kampány azonban véget ért, és Donald Trump lett az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke. Rögtön meg is kezdődtek a két fél között a „béketárgyalások”. Slim elutazott Floridába Trump Palm Beach-i birtokára, amiről a frissen megválasztott elnök csak annyit mondott „egy bájos vacsora egy csodálatos emberrel”.

A találkozó után hetekkel Carlos Slim nyilatkozatában kritizálta a tervezett falat, és azt mondta, hogy a jó befektetések és új munkahelyek teremtése jobb módja a bevándorlás megfékezésének.

Carlos Slim nem játszotta még ki a kártyáit. Egyelőre kivár, de mindene megvan ahhoz, hogy megnyerje a 2018-as választásokat: népszerűség és pénz. Amikor 2015-ben David Letterman összehasonlította egy interjúban kettejük pénzügyeit, Mr. Trump csak annyit válaszolt, „nem érzem túl jól magam, ha Carlos Slimet említed”. Azóta ez az egyik leggyakrabban idézett mondat az elnöktől, az amerikai határtól délre.

Ha pedig Carlos Slim mégsem indulna el a 2018-as elnökválasztáson, még mindig tűzközelben maradhat, ugyanis évek óta jóban van Andres Manuel Lopez Obradorral – többek között együtt hozták rendben Mexikóváros történelmi belvárosát, amikor Obrador polgármester volt – , aki a legnépszerűbb ellenzéki vezető és Slim mögött a második helyen szerepel a közvéleménykutatásokban.

Forrás: Independent / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »