Macron elébe menne a fiktív parlamenti állásoknak

A hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás egyik nagy esélyesének számító független jelölt, Emmnanuel Macron megtiltja a képviselőknek hozzátartozóik parlamenti asszisztensi alkalmazását és szigorítja a kiadásaik ellenőrzését, ha megválasztják államfőnek.

„Meg fogjuk tiltani a parlamenti képviselőknek, hogy a családtagjaikat vagy ismerőseiket alkalmazzák, hogy véget vessünk a nepotizmusnak” – mondta a szocialista kormány korábbi gazdasági minisztere a Le Parisien című fővárosi napilapban csütörtökön megjelent interjúban.

Ez lett az elnökválasztási kampány egyik fő témája, miután Francois Fillon konzervatív jelölt ellen ügyészségi vizsgálat indult, amiért feltételezhetően fiktív módon alkalmazta asszisztensként a feleségét 2002-ig, amikor képviselő volt, majd két nagyobb gyerekét, Marie-t és Charles-t, akik diákkorukban – 2005 és 2007 között – hivatalosan a szenátusban dolgoztak az apjuk mellett. A család így közel egymillió euró jövedelmet kapott a francia parlamenttől.

„Egyáltalán nem ellenzem a családi alkalmazásokat, ha saját pénzből fizetjük őket. De amikor közpénzről van szó, nem vehetünk fel hozzátartozókat.”

– hangsúlyozta a centrista elnökjelölt. Franciaországban a képviselők és a szenátorok közel húsz százaléka házastársát vagy valamelyik családtagját alkalmazza asszisztensként.

A magát sem baloldalinak, sem jobboldalinak valló Emmanuel Macron – aki a felmérések szerint a második helyen juthat be az elnökválasztás május 7-i második fordulójába, ahol a jelenlegi állás szerint le is győzheti Marine Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnökét – csütörtökön mutatja be a mintegy harmincoldalas választási programját.

Az interjúban annak néhány részletéről is beszélt. Megszüntetné például a francia nyugdíjrendszer ágazatonkénti specializálódását, amely miatt 37 fajta szabályozás létezik, valamint elfogadtatna a parlamenttel egy törvényjavaslatot, amely „a közélet moralizálását” célozza. A centrista jelölt „drasztikusan visszaszorítaná az érdekellentéteket, megtiltva a képviselőknek, hogy tanácsadói tevékenységet folytassanak”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »