Az USA és Kína Észak-Korea ellen szövetkezhet

Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt Washingtonban Jang Csie-cse kínai diplomata – ő az első magas rangú pekingi tisztségviselő, aki az Egyesült Államokba látogatott Trump beiktatása óta.

Jang Csie-cse a kínai elnök, Hszi Csin-ping külpolitikai főtanácsadója, korábban országa külügyminisztere, illetve Washingtonban akkreditált nagykövete is volt, így jól ismerik az amerikai politikai körökben. Mostani látogatása olyan időben zajlik, amikor egyrészt mind az Egyesült Államok, mind Kína a kétoldalú viszony javítását szorgalmazza, másrészt pedig Washington új észak-koreai politikáját alakítgatja.

A kínai diplomata rövid megbeszélést folytatott Trump elnökkel, előzőleg pedig tárgyalt Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadóval, valamint az elnök vejével és tanácsadójával, Jared Kushnerrel, továbbá Steven Bannon stratégiai tanácsadóval. Jang Csie-cse kedden Rex Tillerson külügyminiszterrel ül majd tárgyalóasztalhoz. A megbeszéléseken a kétoldalú együttműködés és Hszi Csin-ping elnök washingtoni vizitje a téma, bár Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy a kínai elnök látogatásának időpontjában még nem állapodtak meg.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Tillerson külügyminiszter a múlt héten egyeztetett telefonon Janggal, és akkor mindketten megerősítették a konstruktív kétoldalú kapcsolatok iránti elkötelezettségüket és egyetértettek abban is, hogy válaszolni kell az Észak-Korea jelentette fenyegetettségre. Az észak-koreai kormányzati tisztségviselők és amerikai tisztségviselők közötti, március elejére tervezett háttértárgyalásokat éppen a múlt héten mondták le, miután az amerikai külügyminisztérium visszavonta a vízumengedélyt az észak-koreaiak tárgyalóküldöttségének egyik kulcsfontosságú tagjától.

Hétfőn az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja a külügyminisztériumban egyeztetett japán és dél-koreai kormányzati tisztségviselőkkel. A találkozó után közös közleményt adtak ki, amelyben leszögezték, hogy az észak-koreai nukleáris és rakétaprogram közvetlen fenyegetést jelent mindhárom országra. A közleményből kiderül: a tisztségviselők megvitatták azt is, hogy országaikban milyen további intézkedéseket hozhatnának annak érdekében, hogy elzárják, vagy legalábbis szűkítsék azokat a forrásokat, amelyek hozzájárulnak Phenjan fegyverkezési programjának kiépítéséhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »