További bombázások és fejetlenség Szíriában

Hadműveletet indított a szíriai hadsereg hétfőn Damaszkusz egyik keleti külvárosa, a felkelők kezén lévő Kabún ellen – jelentette a damaszkuszi kormányhoz közel álló al-Majadín tévécsatorna a Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint.

Értesülések szerint a kormányerőknek hétfőn sikerült 700 méter mélyen betörniük a felkelők vonalai mögé és elfoglalni néhány lakótelepet. Két héttel korábban a szíriai katonai parancsnokság utasítására röplapokat dobtak le a negyed felett, s azokban az ellenzéki csoportokat fegyverletételre szólították fel, figyelmeztetve, hogy ellenkező esetben a hadsereg fenntartja a jogot magának katonai művelet indítására.

Kabún, illetve a közeli Dzsobar és Dúma települések a radikális iszlamista Ahrár as-Sám, illetve a korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként tevékenykedő an-Nuszra Front néven ismert, több szélsőséges csoportot magába olvasztó Tahrír as-Sám (Szíria Felszabadítása) szervezetek uralma alatt áll. Vasárnap Dzsobar térségéből aknavetőgránátokkal lőtték Damaszkusznak azt a kerületét, ahol az orosz nagykövetség is található.

A damaszkuszi rezsim hadműveleteinek egyik fontos csapásiránya az, hogy a főváros körüli területeket és külvárosokat megtisztítsák a lázadócsoportoktól, amelyek naponta lövéseket adnak le Damaszkuszra.

A fővárostól északkeletre fekvő Palmüra városa körüli stratégiai magaslatok jelentős részét is sikerült a szíriai kormányerőknek és a velük szövetséges milíciáknak elfoglalniuk – közölte egy forrásra hivatkozva a Ria Novosztyi. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezén lévő várostól mintegy 5 kilométeres távolságra, a Palmürába vezető főút mentén folyó harcokban több tucat terroristával végeztek – tették hozzá.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) úgy tudja, hogy a lázadók és dzsihadisták kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb kormányzóság Ariha nevű városának bombázásában legalább 13-an vesztették életüket hétfőn. Az emigráns szervezet szerint a halottak többsége civil volt. A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő – fehérsisakosok néven is ismert – mentőszervezet több mint 20 sebesültről adott hírt. Ellenzéki sajtóforrások a szíriai légierőt tették felelőssé a hétfői légicsapásért, míg más aktivisták szerint orosz repülőgépek bombáztak.

Észak-Szíriában a kormányerők további területeket foglaltak el az Iszlám Államtól, ezáltal sikerült összeköttetést teremteniük az általuk és a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, Washington támogatását élvező ellenzéki szervezet által ellenőrzött térségek között, gyakorlatilag gátat szabva a török hadsereg műveleteinek – jelentette az OSDH. A török haderő tavaly nyáron Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított Észak-Szíriában, és jelenleg mintegy 2000 négyzetkilométeres területet ellenőriz a térségben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Bár tavaly december óta török-orosz kezdeményezésre kialkudott fegyvernyugvás van érvényben Szíriában, a tűzszünet hatálya nem terjed ki sem az Iszlám Államra, sem a Tahrír as-Sámra.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »