A németeknek elege van abból, hogy külföldieket tartanak el

A menedékkérők hatékonyabb azonosítása érdekében törvényjavaslat készül Németországban arról, hogy a hatóságok a tulajdonosok hozzájárulása nélkül is átvizsgálhassák a menedékkérők mobiltelefonjait – jelentette hétfő hajnalban a német sajtó.

Jelenleg a bevándorlási hivatal csak a menedékkérők hozzájárulásával férhet hozzá a telefonjaikon lévő adatokhoz – a belügyminisztérium által javasolt törvénymódosítás törölné ezt a kitételt a törvényből. Jelenleg a hatóságok csak akkor férhetnek hozzá a menedékkérő engedélye nélkül a mobiltelefonok adataihoz, ha bűncselekmény gyanúja vetődik fel.

A belügyi tárca szerint az elmúlt évben a menedékkérők 50-60 százalékának adathordozóihoz hozzá lehetett volna férni egy ilyen módosítással. A szabálymódosításra azért lenne szükség, mert a hatóságok tapasztalatai szerint sok esetben a menedékkérők hamis személyes adatokat adnak meg, hogy elkerüljék a kitoloncolást vagy szociális juttatásokhoz jussanak.

A német kormánynak nem ez az első olyan intézkedése, mely kifejezetten a külföldi állampolgárok szociális juttatásainak lefaragását célozza. December elején az úgynevezett szegénységi bevándorlás elkerülését célzó új szabályt fogadott el a szövetségi parlament, mely szerint a nem német európai uniós állampolgárok csak akkor kaphatnak szociális vagy munkanélküli támogatást, ha öt éven keresztül a német állam segítsége nélkül gondoskodtak magukról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Február elején pedig a pénzügyminisztérium által már régóta szorgalmazott indexálás ügyében egyezett meg az SPD és a CDU, melytől a családi pótlékkal kapcsolatos visszaélések csökkenését remélik. Tavaly novemberi adatok szerint mintegy 185 ezer olyan nem német állampolgárságú gyerek után fizettek családi pótlékot, aki nem Németországban lakott.

Forrás: MTI / dpa / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »