Oroszország járt a legjobban az OPEC-egyezséggel

Busásan megtérül az olajkitermelés csökkentése Oroszországnak, az emelkedő olajáraknak köszönhetően a költségvetés bevételei 1500 milliárd, a vállalatoké pedig 700 milliárd rubellel növekedhetnek éves szinten – jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.

Az Interfax orosz hírügynökségnek adott, csütörtökön közölt interjúban Novak rámutatott, hogy a nagy olajexportáló országok kitermeléscsökkentési megállapodása nélkül a kőolaj hordónkénti ára 35-40 dollár körül mozogna a jelenlegi 55 dollár helyett. Ez a 10-15 dolláros különbség az orosz költségvetés és vállalatok számára napi minimum 110 millió dolláros többletbevételt eredményez – hangoztatta.

Rubelben számolva az olajárak emelkedéséből származó többletbevétel éves szinten akár 1500 milliárd rubelt is hozhat a költségvetés konyhájára, míg a vállalatoknál 700 milliárdos többet keletkezhet.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly decemberben állapodott meg arról, hogy naponta együttesen mintegy 1,8 millió hordóval csökkentik a kitermelést 2017 első felében – az érintett OPEC-tagállamok januárban 92 százalékos szinten teljesítették vállalásaikat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az orosz energiaügyi minisztérium a vállalatok adatai alapján arra számított, hogy április végére tudják teljesíteni a napi 300 ezer hordós kitermeléscsökkentési vállalást, így május-júniusban az októberinél napi 300 ezer hordóval kevesebb olajat bányásznak ki.

Alekszandr Novak arra figyelmeztetett, hogy a nagy olajkitermelő országok megállapodása csak akkor hatékony, ha teljes egészében teljesítik a vállalásokat.

„Elemzők és piaci szakértők egybehangzóan azt mondják, hogy már az is pozitív jelzést küldene a piacnak, ha a kőolajkitermelés korlátozásáról kötött megállapodást legalább 70 százalékos szinten teljesítik a résztvevők. Mi azt gondoljuk, hogy ez az egyezség csak akkor lesz hatékony, ha 100 százalékosan betartjuk” – hangoztatta a miniszter.

Csütörtökön emelkedtek az olajárak, miután OPEC-források jelezték, hogy meghosszabbíthatják a megállapodás hatályát, mi több, nagyobb csökkentést vállalhatnak, ha június végén még mindig túl magas szinten állnak a raktárkészletek.

Csütörtök délután, az amerikai tőzsdenyitás előtt a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 39 centes, 0,73 százalékos nyereségben, 53,50 dolláron állt. Az északi-tengeri Brent áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 32 centtel, 0,57 százalékkal, 56,07 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »