Moszkva válasza az USA-nak: Nem adjuk vissza a Krímet

A Krím félsziget Oroszország része, és Oroszország saját területeit nem adja vissza – szögezte le szerdán Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, reagálva Sean Spicer fehér házi szóvivő erre vonatkozó nyilatkozatára.

Sean Spicer fehér házi szóvivő kedden, szokásos napi sajtóértekezletén a Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó lemondásával kialakult helyzetre reagálva azt hangoztatta, hogy az új amerikai kormányzat keményen fog fellépni Oroszországgal szemben, még akkor is, ha bizonyos területeken szeretne együttműködni vele.

A szóvivő szerint “az egész helyzet iróniája, hogy az elnök hihetetlenül kemény” Oroszországgal szemben. Donald Trump változatlanul napirenden tartja az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget ügyét, “amelynek elfoglalását az előző amerikai kormányzat lehetővé tette” – mondta Spicer.

“Trump elnök nagyon világossá tette, hogy elvárja az orosz kormányzattól az ukrajnai erőszak csökkentését és a Krím visszaadását” – fogalmazott a szóvivő.

Zaharova megerősítette, hogy a G20-ak február 16-17-i külügyminiszteri találkozója alkalmával Szergej Lavrov orosz külügyminiszter külön tárgyalóasztalhoz ül amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal. Ez lesz az első megbeszélésük. A kétoldalú kapcsolatokon kívül megvitatják azokat a nemzetközi kérdéseket és válsághelyzeteket is, amelyekben együttműködhet a két ország.

Lavrov február 17-18-án, a Müncheni Biztonságpolitikai Értekezlet alkalmával tárgyalóasztalhoz ül Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, valamint a török, a francia, a szlovák és a horvát kollégájával is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szíriai helyzet

Zaharova sajtótájékoztatóján beszélt a szíriai helyzetről is, arról, hogy újabb károkat tárt fel egy, a Moszkvában kedden bemutatott videó Palmüra ókori romvárosban végzett pusztításról.

“Sajnos, mondhatjuk, hogy az ókori építészeti és kulturális műemlékekből alig maradt valami” – mondta Zaharova. Arra figyelmeztetett, fennáll annak a veszélye, hogy a terroristák nemcsak a még épen maradt palmürai műemlékeket is levegőbe röpítik, hanem megtámadják a környékbeli lakóházakat is.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

2016 szeptember 4. REUTERS/Nicolas Asfonri/Pool

May szerint nagyvonalú a brit Brexit-ajánlat

Rendkívül komoly és méltányos az előző este bemutatott brit javaslat, amelynek értelmében az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnése után is a szigetországban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - hangoztatta Theresa May brit kormányfő.

Read More »