A Brexit után nem lesz, aki visszafogja a brit légszennyezést

Az Európai Bizottság egy utolsó figyelmeztetést adott ki Nagy-Britannia felé a légszennyezési normák megsértéséért – a légszennyezettség 16 körzetben haladja meg folyamatosan a határértékeket, többek között London, Birmingham, Leeds és Glasgow városokban.

Ha a brit kormányzat a következő két hónapon belül nem hoz kézzelfogható lépéseket a nitrogén-dioxid szintek csökkentése érdekében, több millió fontos bírsággal vagy az Európai Bíróság által lefolytatott eljárással lesz kénytelen szembesülni.

A nitrogén-dioxid belélegzése, ami főleg a dízelmotorok és erőművek működtetése során keletkezik, tüdőkárosodást és néhány esetben korai halált okozhat. Az Európai Bizottság szerint a nitrogén-dioxid szennyezés komoly egészségügyi probléma, mely eddig 400.000 ember korai halálát okozta az unióban. Csak 2013-ban 70.000 körüli haláleset volt köthető a tartósan magas légszennyezettségi szintekhez, azaz nagyságrendileg háromszor annyi, mint a közúti balaesetekhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Tovább nőtt a légszennyezés Kínában

Nem működik a kínai acélgyártás visszafogása, tovább nőtt a termelés

A határértékek túllépésével nincs egyedül Nagy-Britannia, hiszen Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is kapott figyelmeztetést az EB-től, ugyanakkor brit környezetvédők arra figyelmeztetnek, hogy a Brexit után nem lesz, aki féken tartsa a brit szennyezést.

“A légszennyezettség felelős több tízezer ember korai haláláért és árthat egy egész generációnyi gyermek egészségének. A jelenlegi kormányzati intézkedések már későn érkeztek.” – mondta Jenny Bates, aki a Friends Of The Earth nevű környezetvédő csoport tagja.

A kormányszóvivó szerint 2011 óta 2 milliárd fontot költöttek a levegő minőségének javítására, főleg az ultra-alacsony emissziójú tömegközlekedési járművekre és a „tiszta levegőjű zóna” programokra. Ezen felül ősszel egy további 290 millió fontos csomagot jelentettek be, melyet az elektromos járművek támogatására, alacsony emissziójú buszok és taxik üzembe helyezésére terveznek felhasználni.

 

Forrás: The Independent

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »