Negatív irányt vehet az amerikai-orosz kapcsolat Flynn távozásával

Orosz tisztviselők döbbenettel, ugyanakkor haraggal fogadták Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó lemondását és azon a véleményen vannak, hogy a Trump által irányított Fehér Házat ugyanaz a Kreml elleni paranoia hajtja mint az elődjét.

Konstantin Kosachev szerint – aki a kormányzó párt tagja és az orosz parlament külügyi bizottságának az elnöke az alsóházban – a Flynn botrány jól mutatja, hogy a Trump adminisztráció vagy nem önálló vagy „oroszfóbiában” szenved. „Az amerikai héják orwelli bűncselekménynek tartanak mindenféle párbeszédre nyitottságot Oroszországgal” írta a Facebook oldalán.

Dimitri Peskov Kreml szóvivő nem kommentálta az eseményeket, egy riporterekkel tartott konferencia beszélgetésben azt nyilatkozta, hogy Flynn távozása az amerikaiakra tartozó „belső ügy”. Peskov pénteken azt nyilatkozta, hogy nem igazak a jelentések, amelyek szerint Flynn és Kislyak az Oroszország elleni szankciókról egyeztettek volna a tavalyi év végi találkozójukon.

Maga Michael Flynn Mike Pence alelnöknek először azt mondta, hogy a találkozón nem esett szó az Oroszország elleni szankciókról, azután pár nappal ezelőtt módosított a mondandóján, és úgy fogalmazott: talán megvitatták a szankciók ügyét is, már nem emlékszik rá pontosan.

Flynn lemondása újabb kétségeket ébresztett az orosz tisztviselők körében a kezdeti Trump elnökségével kapcsolatos eufória után, ugyanis azt hitték, hogy az ő elnöksége egy új korszakot hoz az amerikai-orosz kapcsolatokban az évekig tartó Obama konfrontációk után.

A két vezető kapcsolatát folyamatosan figyelik, főleg az amerikai elnökválasztások alatt felmerült orosz beavatkozás miatt. Az első hivatalos találkozójukra még nincs időpont és annak ellenére, hogy Trump a kampánya során többször is hangoztatta, hogy enyhítene az oroszok elleni szankciókon, ez még mindig nem történt meg. Ugyanakkor  Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap azt nyilatkozta, hogy Oroszország már megkezdte a párbeszédet az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatával, és a dialógus intenzitása erősödni fog, mihelyt létrejönnek Washingtonban a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányzati láncszemek.

„Flynn a saját hibáinak és az oroszellenes hisztériának az áldozata” nyilatkozta Oleg Morozov volt Kreml tisztviselő, jelenleg orosz felsőházi Föderációs Tanács külügyi bizottságának tagja. „Bár Oroszország a korábbi pozitív jelzésekre reagálva készen áll a párbeszédre, a jelenlegi helyzet nem segíti azokat” mondta Morozov. Egy másik tisztviselő, Leonid Slutsky szerint Flynn lemondása egy negatív jelzés az alakulóban lévő amerikai-orosz párbeszédben.

A Sberbank CIB kedden közzétett kutatási megjegyzésében, Tom Levinson és Vladimir Tsibanov elemzők szerint Flynn volt az Trump külpolitikai személyzetében, aki a legpozitívabban állt hozzá Oroszországhoz és a távozása egy semleges vagy éppenséggel negatív álláspontot is jelenthet Amerika részéről Oroszország irányában.

Donald Trump nem szólalt meg a vitában, s a Justin Trudeau kanadai kormányfővel tartott hétfői, közös sajtókonferenciáján újságírói kérdésre válaszolva sem kommentálta a történéseket, bár nem is nyilvánította ki változatlan bizalmát Flynn iránt.
A nemzetbiztonsági tanácsadó megbízatását átmenetileg Keith Kellogg, a Nemzetbiztonsági Tanács kabinetfőnöke veszi át.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »