Pénzügyi visszaéléssel gyanúsítják Angela Merkel kihívóját

Pénzügyi szabálytalanságokat követhetett el Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az Európai Parlament (EP) elnökeként – írta a Der Spiegel című német hetilap a hétvégén megjelent számában.

A lap szerint az EP költségvetési ellenőrző bizottságában (CONT) továbbra is várnak azokra a dokumentumokra, amelyekkel Martin Schulz cáfolni kívánja azt a gyanút, hogy a 2014-es EP-választás előtt pártpolitikai célokra – az európai szocialisták úgynevezett csúcsjelöltjeként folytatott kampányára – fordított olyan erőforrásokat, amelyeket csak EP-elnöki feladataihoz használhatott volna fel.

Míg az Európai Bizottságban arra utasították a biztosokat, hogy vegyenek ki szabadságot, ha részt akarnak venni a kampányban, az EP elnöke sokáig felvette az évi 320 ezer eurós javadalmazása felett járó 304 eurós napidíját, miután 2014. január 26-án megtették csúcsjelöltnek, és  számos alkalommal az EP költségére, EP-alkalmazottak kíséretében utazott. A napidíjat csak 2014. április 18-tól nem vette fel, amikor már csak öt hét volt hátra az EP-választásig.

A CONT elnöke, Ingeborg Grässle, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Der Spiegelnek azt mondta, hogy nem volt még olyan elnöke az EP-nek, aki úgy megkerülte és kijátszotta volna a szabályokat, mint Martin Schulz. A baloldali politikus „nagyvonalúsága határtalan volt, főleg amikor párttársairól volt szó” – tette hozzá Ingeborg Grässle.

  • Markus Engels esete
A Der Spiegel szerint a párttársak támogatására példa Martin Schulz egyik legfőbb bizalmasa, Markus Engels esete, akinek érdekében az EP egykori elnöke nyomást gyakorolt az intézményre, és valamennyi bevett parlamenti szokással szakítva támogatta karrierjét.

A pártfogás Markus Engelsnek „anyagilag sem ártott” – írta a Der Spiegel. A szerkesztőséghez eljutott dokumentumokra hivatkozva hozzátették, hogy Engels a szabálytalanság gyanúját felvető, kétes juttatásokat kapott és csak 2012-ben legkevesebb 16 621,47 euró értékben számolt el útiköltséget olyan utakért, amelyeket nem is tett meg.

Martin Schulz január vége óta az SPD kancellárjelöltje. Színre lépése óta pártjának országos választói támogatottsága a 20-23 százalék közötti sávból a 30 százalék körüli szintre emelkedett, majdnem teljesen behozta lemaradását a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével szemben.

Mivel lehet „megfogni” Schulz-ot?

A Der Spiegel szerint a CDU elnökségében nagy a tanácstalanság, még nem döntötték el, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített stratégiát miként igazítsák a Martin Schulz megjelenésével megváltozott körülményekhez. Azt viszont már eldöntötték, hogy a legnagyobb vetélytárs kancellárjelöltjét nem támadják fiatalkori alkoholbetegsége miatt, és azzal sem, hogy nem szerzett érettségi bizonyítványt.

A Welt am Sonntag című vasárnapi lap szerint Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke világossá tette, hogy nem tartaná helyesnek a támadásokra felépített kampányt, szerinte a CDU-nak nyugalmat és szuverenitást kell sugároznia.

Az is biztos, hogy igyekeznek feltárni Martin Schulz EP-elnöki időszakának kétes ügyeit. A CDU/CSU EP-képviselőinek vezetője, Herbert Reul irányításával már el is készült az első „Schulz-dosszié”, és nemcsak a berlini kancelláriára, a CDU/CSU Bundestag-frakcióhoz és a CDU központjába jutott el, hanem több német szerkesztőségbe is. A párt nem használta fel az anyagot, és a dosszié tartalma részletesen a sajtón keresztül sem vált ismertté. A Welt am Sonntag szerint arról szól az összeállítás, hogy Martin Schulz miként használta fel az EP-elnökséget pártérdekei érvényesítésére, hogy támogatta párttársait, miként tett a német nemzeti érdekek ellen és hogyan került meg uniós szabályokat.

Herbert Reul szerint nincs kivetnivaló az adatgyűjtésben. A dossziét még akkor kezdték összeállítani, amikor tavaly konfliktus alakult ki az EP-elnöki tisztség betöltése körül a két legnagyobb frakció, a jobbközép pártokat összefogó Európai Néppárt képviselőcsoportja és a szocialisták között. Aztán amikor kiderült, hogy „új feladat vár Martin Schulzra, egy kicsit még aktualizáltuk” az anyagot – mondta Herbert Reul a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak, hangsúlyozva, hogy az összeállítás kizárólag tényeket tartalmaz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »