A törökök behatoltak el-Báb városába

A szíriai ellenzéki erők és a török hadsereg katonái behatoltak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet második legfontosabb szíriai erődítményének számító el-Báb városába – közölte a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) vasárnap.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező emigráns szervezet vezetője, Rami Abdel-Rahmán elmondta, hogy a csapatok a török határtól mindössze 40 kilométerre fekvő város nyugati részén ütöttek rést. A katonák és az Ahrar as-Sám nevű milícia tagjai az Iszlám Állam harcosainak heves ellenállásába ütköztek, de sikerült elfoglalniuk el-Báb kórházát, illetve sportlétesítményeket és silókat is megszereztek a dzsihadistáktól. Ezzel a hetek óta körbekerített város egytizede került ellenőrzésük alá. El-Bábban a polgárháború előtt mintegy százezren éltek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szárazföldi csapatokat a török légierő támogatja. A török erők szeretnék rátenni a kezüket el-Bábra, mielőtt a már csak 1,5 kilométerre lévő, rivális szíriai kormánycsapatok megérkeznek. A kormányerők a közeli Tádifban harcolnak a szélsőségesekkel. Az orosz védelmi minisztérium szombati közleménye szerint az összecsapásokban 650 terrorista vesztette életét, és a dzsihadisták több harci járműve semmisült meg.

Ankara tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a lázadó Szabad Szíriai Hadsereget támogatva megtisztítsa a határ menti területeket a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól. Törökország másik nem titkolt célja az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.

El-Báb ostroma december 10-én kezdődött. A török csapatok vezette erők északról, keletről és nyugatról támadták a dzsihadistákat, de komoly ellenállásba ütköztek. A török hadsereg eddig 65 katonáját vesztette el az észak-szíriai hadműveletben. Az OSDH szerint 267 civil vesztette életét el-Bábban és két közeli faluban az Eufráteszi Pajzshoz köthető légicsapásokban és tüzérségi támadásokban december 21-e óta.

Az iszlamisták ellen két külön hadművelet is zajlik Észak-Szíriában, az egyiket az Oroszország által támogatott szíriai kormányerők, a másikat az Ankara segítette lázadók indították.

A szíriai konfliktusban Törökország a lázadók, Oroszország a rezsim pártján áll, ennek ellenére a közelmúltban a két fél közös erőfeszítéseket tett – Észak-Szíriában például az orosz légierő segített be a törököknek, miután a NATO nem aktivizálta magát – és a tervek szerint tesz továbbra is a helyzet politikai rendezésére.

Eközben a Nyugat által támogatott Szíriai Nemzeti Koalícióhoz tartozó Naszr al-Haririt választották meg a felkelők egyik képviselőjüknek a február 20-ai genfi béketárgyalásokra. A lázadók mintegy 20 főt küldenének az ENSZ égisze alatt zajló megbeszélésekre, amelyek célja az immár hat éve tartó szíriai konfliktus lezárása.

Szombaton az iráni nemzetbiztonsági tanács felhatalmazta Oroszországot, hogy a szíriai hadműveletekben részt vevő vadászgépeivel áthaladhasson az iráni légtéren – adta hírül a Tasnim félhivatalos állami hírügynökség. Teherán Moszkvával együtt a damaszkuszi rezsim hű szövetségese.

  • Korábbi cikkek a témában:

Forrás: MTI/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint előkerült az ír határkérdés

Pénteki belfasti beszédében Theresa May megerősítette, hogy London véleménye szerint az Európai Bizottság által javasolt megoldás vámhatárt hozna létre az Egyesült Királyságon belül, és ebbe "soha egyetlen brit miniszterelnök sem egyezne bele". Jobb megoldással viszont a britek sem álltak elő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás