Belgiumban is egyszerűsítik a kiutasítási szabályokat

A belga parlament elfogadta azt a vitatott jogszabályt, amelynek értelmében azok a terrorizmussal vagy szervezett bűnözéssel gyanúsított külföldi állampolgárok is kiutasíthatóak lesznek az országból, akik Belgiumban születtek vagy 12 éves koruk előtt költöztek oda – jelentette pénteken a helyi sajtó.

A szövetségi parlament által csütörtök este elfogadott törvény hatályon kívül helyezi azt a korábbi jogszabályt, amely tiltotta a belgiumi születésű külföldi állampolgárok kiutasítását. Az új szabályok lehetővé teszik bármely külföldi állampolgár kiutasítását, amennyiben úgy ítélik meg, hogy veszélyt jelent a közrendre vagy a nemzetbiztonságra.

A tervezetet Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár nyújtotta be a 2015. november 13-i párizsi terrortámadásokat követően, amelyeknek a belgiumi születésű, de francia állampolgárságú Salah Abdeslam volt a főszervezője.

Francken elmondta, eddig mintegy négyszáz ember utazott Belgiumból a Közel-Keletre, hogy ott csatlakozzon a harcokhoz, közülük negyvenen belgiumi lakóhellyel rendelkező külföldi állampolgárok.

“A kormány közülük 17-nek megvonta a tartózkodási engedélyét, a többiek azonban még 12 éves koruk előtt érkeztek, velük eddig nem tudtunk mit kezdeni, de ez most megváltozik” – hangsúlyozta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Számos ellenzéki politikus élesen bírálta a jogszabályt, mondván, hogy attól nem lesznek nagyobb biztonságban az ország lakói.

“Ha valaki tényleg veszélyes, akkor biztonságosabb, ha elítéljük és bebörtönözzük, mint az, ha átküldjük a határtól 15 kilométerre, ahol szabadon használhatja a Facebookot, a Twittert, az Instagramot” – mondta Benedict Hellings, az Ecolo párt egyik képviselője Shayh Alami imámra utalva, aki a kiutasítása ellenére továbbra is ontja a gyűlöletkeltő üzeneteket a közösségi médiában.

Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs pontosan lefektetve, mely esetekben, milyen kritériumok mentén utasítható ki valaki, mi számít a közrend vagy a nemzetbiztonság veszélyeztetésének.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás