Gyenge évet vár a Coca-Cola, esik az árfolyam

Az amerikai Coca-Cola a vártnál jobb eredményt közölt csütörtökön a tavaly december végén zárult negyedévéről, de rontotta az idei évre vonatkozó várakozásait, így 2% feletti mínuszban forognak a részvények.

A világ legnagyobb üdítőital-gyártója 550 millió dollár, részvényenként 0,13 dollár nettó profitot ért el a negyedik negyedévben, szemben az előző év azonos időszakára jelentett 1,24 milliárd dollárral, részvényenkénti 0,28 dollárral. Ez 55 százalékos csökkenést jelent, azonban még így is felülmúlja az elemzői várakozásokat.

A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos profit 0,37 dollár volt 2016 utolsó negyedévében, amely megfelelt az elemzői várakozásoknak a Thomson Reuters szerint. A negyedik negyedévben 919 millió dollárt költött a Coca-Cola egyes észak-amerikai palackozó tevékenységének franchise alapú átszervezésére, ami jelentősen csökkentette a nyereséget.

Az értékesítési árbevétel globálisan 1 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben, részben egyes latin-amerikai országok magas inflációja miatt. Az Egyesült Államokban 1 százalékos bővülést ért el a szénsavas üdítőitalok piacán az amerikai vállalat. A működési árbevétel 6 százalékot esett éves összehasonlításban, 9,41 milliárd dollárra, meghaladva az elemzők által várt 9,13 milliárd dollárt.

A Coca-Cola árfolyama több mint 3 százalékkal csökkent a New York-i tőzsdén nyitás után, mivel a befektetőket hidegzuhanyként érte az idei évre vonatkozó profit-előrejelzés csökkentése – az árfolyam azóta némileg korrigált, de még mindig csak 41 dollár közelében, 2,4%-os mínuszban forognak a cég papírjai.

A társaság arra számít, hogy a 2016-os részvényenkénti 1,91 dolláros nyereség 1-4 százalékkal csökkenhet idén, miközben elemzők 1,97 dollárra, azaz a nyereség emelkedésére számítottak.

A Coca-Cola és kisebb vetélytársa, a Pepsi is azzal szembesül, hogy a fogyasztók világszerte egyre inkább próbálnak figyelni az egészségükre, és a szénsavas italok helyett teát és gyümölcslevet isznak. A Coca-Cola termékei közül is egyre több fogy a svájci Nestlével közösen gyártott Nestea jeges teából és a Cappy gyümölcslevekből.

Forrás: MTI / AP/Reuters

Friss hírek