A Nokia megvenné a Comptelt

A finn Nokia telekommunikációs vállalat bejelentette csütörtökön, hogy szándékában áll mintegy 347 millió eurós összegért felvásárolni a Comptel nemzetközi szoftverfejlesztő céget, hogy ezáltal bővítse szoftver szolgáltatásait.

A Nokia és legfőbb riválisai – a svéd Ericsson és a kínai Huawei – az utóbbi időben sokat küzdöttek egymással, mivel a kereslet a 4G szélessávú mobilinternetes eszközök iránt elérte csúcspontját, és a következő generációs 5G hálózatok bevezetése még mindig csak évek múlva esedékes.

A Nokia szerint az ügyfelei manapság egyre inkább szoftveres megoldásokat keresnek, hogy egy intelligensebb hálózatot kapjanak.

„A tervezett akvizíció része a Nokia azon stratégiájának, hogy egy önálló szoftverfejlesztő üzletágat építsen ki azáltal, hogy bővíti és erősíti a szoftver portfóliót, valamint go-to-market stratégiáját. Ennek érdekében további értékesítési kapacitás befektetésére és egy stratégiai partnerségi hálózat kialakítására van szükség” – mondta a vállalat egy nyilatkozatban.

A készpénzes ajánlat – 3,04 euró részvényenként – nagyon is megérné a Comptelnek, mivel ez 29 százalékkal magasabb a vállalat legutóbbi záróáránál. A szoftverfejlesztő cég, mely tavaly körülbelül 100 millió eurós forgalmat bonyolított le, azt mondta: a társaság igazgatótanácsa és részvényesei rábólintottak az ajánlatra.

Tavaly a Nokia 15,6 milliárd euróért vásárolta fel a francia-amerikai Alcatel-Lucent mobil távközlési hálózati berendezésgyártót, hogy megszorongassa az Ericssont és a Huawei-t. A dolog hátulütője az volt, hogy nem sokkal ezután a cégóriás több ezer munkahelyet szüntetett meg, amit az évi 1,2 milliárd eurós költségcsökkentési törekvéssel magyarázott.

Forrás: Reuters/Techcrunch

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »