Vannak olyan befektetők, akik bíznak Trumpban

Ömlik a tőke a legrosszabb hitelminősítői besorolású amerikai vállalati kötvényekbe is, jelezve, hogy a befektetők bíznak Donald Trump amerikai elnök gazdaságélénkítő és deregulációs terveinek megvalósulásában.

A Dealogic piaci adatszolgáltató által a Financial Times című londoni gazdasági napilap számára összeállított, csütörtökön ismertetett kimutatás szerint a rendkívül gyenge, „CCC” besorolási sávban szereplő vállalati adósok kötvényeinek átlaghozama, amely tavaly 21,7 százalékon tetőzött, most már a 10 százalékos szint felé süllyed, miközben ezek a cégek csak az idei év eleje óta eltelt időszakban 41 milliárd dollárnyi új hitelfinanszírozáshoz jutottak a piacon. Ez 2013 azonos időszaka óta a legmagasabb időarányos összeg.

A magas hozamú – vagyis kockázatosabb -, illetve a jó minőségű, befektetési ajánlású vállalati adósságpapírok kockázati felárai közötti különbözet az egy évvel ezelőtti 650 bázispontról 259 bázispontra zsugorodott a Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport adatai szerint.

Egyes londoni pénzügyi elemzői vélemények szerint ugyanakkor a jelenlegi feszes munkaerőpiaci helyzetben túlfűtötté teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump valóban végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit, és ennek komoly hatásai lehetnek az amerikai monetáris politikára.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A City egyik legtekintélyesebb gazdasági-üzleti elemzőcége, a Capital Economics előrejelzési összeállítása szerint a Trump-kormány kilátásba helyezett gazdaságösztönző intézkedései 3 százalék fölé hajtják az idén a maginflációt a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban.

Ennek egyik következménye a ház prognózisa szerint az lesz, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve az idén és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz. Ezzel éles ellentétben az euróövezeti jegybank (EKB) és a Bank of Japan a belátható előrejelzési távlatban valószínűleg egyaránt folytatja mennyiségi enyhítési ciklusát.

A legnagyobb gazdasági erőcentrumok e meredeken széttartó monetáris politikájának következményeként a Capital Economics előrejelzése szerint a dollár az idei év végére az 1:1-es árfolyamparitás alá, 0,95 dollár/euróra drágul.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »