Az USA rakétavédelmi komplexumot telepít Dél-Koreába

Rex Tillerson új amerikai külügyminiszter és dél-koreai kollégája, Jun Bjung Sze megerősítették azt a tervet, hogy amerikai rakétavédelmi komplexumot telepítenek Dél-Koreába – közölte kedden a szöuli külügyminisztérium.

Közel félórás telefonbeszélgetésük során a két miniszter – nyilvánvalóan Kína kifogásaira utalva – egyaránt leszögezte, hogy a ballisztikus támadórakéták megsemmisítésére alkalmas rendszer telepítésének célja csakis az Észak-Korea jelentette katonai fenyegetés elhárítása, és a rendszer nem sérti egyetlen más ország érdekeit sem. Tillerson és Jun abban is egyetértett, hogy fenn kell tartani az Észak-Koreát sújtó szankciókat az ország atomfegyver-mentesítése érdekében.

A felek megállapodtak, hogy még ebben a hónapban „mélyebb konzultációkat” folytatnak, és kijelentették, hogy a Donald Trump vezette új amerikai kormány alatt minden eddiginél szorosabbra fűzik szövetségüket, hogy hatékony választ adhassanak az észak-koreai atomprogram jelentette kihívásokra.

Hvang Kjo Ahn ideiglenes államfő kedden arra figyelmeztetett, hogy Észak-Korea provokációkra készül a jövő héten, amikor is megemlékeznek a kommunista rendszer korábbi vezetője, Kim Dzsong Il 75. születésnapjáról. Mint mondta: „Az észak-koreai provokációk veszélye – beleértve az az állítását, hogy végső szakaszba értek egy interkontinentális rakéta indításának előkészületei – egyre nyilvánvalóbb”.

A két ország tavaly júliusban állapodott meg egy THAAD-üteg Dél-Koreába telepítéséről. Az ügyet ismerő források szerint – írja a Kyodo japán hírügynökség – Washington most arra törekszik, hogy már idén júniusra befejezzék a telepítést.

Kapcsolódó cikkeink:

Kína határozottan ellenzi ezt a tervet, azt állítva, hogy az aláássa biztonsági érdekeit és megbontja a térség stratégiai egyensúlyát. Peking ezért számos szankciót hozott Szöul ellen, főleg a dél-koreai szórakoztatóipart és exportot sújtva.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »