Megy az egymásra mutogatás a román rendelet kapcsán

Klaus Iohannis román államfő a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé az országban kialakult válságért, és a PSD-től vár megoldást – derült ki abból a beszédből, amelyet alkotmányos jogaival élve az elnök a parlamenthez intézett kedden.

Úgy értékelte, hogy az ország válságban van, több százezer ember tüntet, a nemzet elégedetlen. Az elnök szerint a PSD decemberi választási sikere után furcsa „kamikaze-stratégiával” frontális összeütközésbe került a társadalom jelentős részével. Iohannis szerint joggal háborította fel a tüntetőket az, hogy választási győzelme után a PSD az ország érdekeivel szemben „fontosabbnak tartotta néhány korrupt politikus érdekeit„.

„A kialakult helyzetben a vitatott rendelet hatálytalanítása és egy miniszter kínkeserves leváltása kevés, előrehozott választások kiírása pedig túl sok” – jelentette ki az államfő. Tagadta, hogy ne ismerné el a választások eredményét, és a legitim kormány megdöntésének szándéka vezérelné. Hozzátette: a PSD-nek, miután megnyerte a választásokat, kormányoznia kell, de nem „akárhogy”.

„Romániának erős kormányra van szüksége, nem olyanra, amely félénken végrehajtja a párttól érkező parancsokat. Olyan kormányra, amely átláthatóan, hitelesen, nappal dolgozik, nem titokban, éjszaka” – jelentette ki az államfő. Felszólította a kormánytöbbséget, hogy tartsa be ígéreteit, amelyekkel megnyerte a választásokat, ne sodorja veszélybe Románia felfelé ívelő gazdasági mutatóit, ne okozzon csalódást Románia külföldi partnereinek.

Iohannis hozzátette, hogy amennyiben a PSD nem oldja meg sürgősen a helyzetet, maga kezdeményez konzultációkat a lehetséges megoldások feltérképezésére.

  • Kapcsolódó cikkeink:

„A románságnak választania kell, hogy egy erős, virágzó, független igazságszolgáltatással rendelkező jogállamot akar-e, erős parlamenttel, hatékony kormánnyal, vagy egy megvetett, gyenge nemzet akar-e lenni, amely mindent kockára tesz, hogy néhány bajba jutott politikust megmentsen. Vajon megéri Romániát feláldozni néhány politikusért?” – tette fel a kérdést az államfő, rámutatva, ezért döntött úgy, hogy népszavazást ír ki a korrupcióellenes harc folytatásáról.

Iohannis csodálatosnak nevezte azt a pillanatot, amikor a kormány székháza előtt tüntető százezrek telefonjukkal világítva „visszahozták a fényt az utcára, mikor a politikusok megpróbálták a demokráciát sötét folyosókba vezetni”, és felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrácia sohasem magától értetődő, azt „naponta meg kell védeni” ahhoz, hogy életben maradjon.

Iohannis gratulált azoknak a szülőknek, akik egy valódi „demokrácialeckére” kivitték gyerekeiket a kormányszékház előtti térre tüntetni. „Tartsuk életben a demokráciát és tisztán az országot – szó szerint és átvitt értelemben is – az utánunk jövő nemzedékek számára” – zárta beszédét Iohannis.

A PSD megsértődött

A PSD-frakció sértésként értékelte a elnök beszédét, és kivonult a teremből, amikor Iohannis a pártot tette felelőssé a válságért. Sorin Grindeanu miniszterelnök nem vett részt a parlament ülésén, elmondása szerint azért, mert nem is kapott meghívót a kétkamarás parlament házelnökeitől.

Calin Popesscu Tariceanu szenátusi elnök, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke csalódottan nyilatkozott az államfő beszéde után, rámutatva, hogy nem kioktatást, hanem békítő üzenetet várt volna tőle.

Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy az elnök – nézete szerint – a nemzet egységének helyreállítása helyett „megosztó, részrehajló” beszédet mondott. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az államfő nem akar előrehozott választásokat, és erős kormányt szeretne. Dragnea szerint ezt úgy érheti el, ha „békén hagyja” a kormányt.

Az egy hónapja beiktatott Grindeanu-kormány ellen a jobbközép ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be, amelyről szerdán szavaz a bukaresti törvényhozás.

Forrás: MTI

Friss hírek