Az USA továbbra is kiáll Japán mellett

A kétoldalú szövetség erősítésében állapodott meg szombaton Inada Tomomi japán és James Mattis amerikai védelmi miniszter, miután mindkettőjük országa osztja az észak-koreai atom- és rakétakísérletekkel, illetve a Pekingnek a Kelet- és Dél-kínai tengeren való terjeszkedési szándékával kapcsolatos aggodalmakat.

„Rendkívül fontos, hogy a japán-amerikai szövetség erős legyen, tekintettel az ázsiai-csendes-óceáni térség biztonsági környezetének súlyosbodására” – mondta a tárgyalások kezdetén a japán védelmi miniszter.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nincs hiány plutóniumból, Észak-Korea idén is robbanthat atomot

Kína már nem bünteti Észak-Koreát az atomrobbantások miatt

Mattis pénteken Abe Sindzó japán kormányfővel találkozva hangsúlyozta, hogy Washington szilárdan, száz százalékosan kiáll Tokió és a japán nép mellett – utalt egyben a japán-amerikai biztonsági együttműködés ötödik cikkére, amely a szigetország megvédésére kötelezi az Egyesült Államokat fegyveres támadás esetén. Kiemelte: ez a megállapodás, ahogy érvényes volt a múltban, ugyanúgy vonatkozik a jövőre is.

Irán a legnagyobb terrorizmust támogató állam – mondta Mattis az Inadával tartott közös sajtótájékoztatón. Hozzátette azonban, hogy egyelőre nem látja szükségét annak, hogy növeljék a Közép-Keleten állomásozó amerikai katonák létszámát. Donald Trump amerikai elnök pénteken újabb pénzügyi szankciókat rendelt el Irán ellen annak ballisztikus rakétákkal végzett kísérletei miatt.

A dél-kínai-tengeri helyzettel kapcsolatban, ahol Peking vitatott hovatartozású területeken épít katonai létesítményeket, Mattis leszögezte, hogy elengedhetetlen a szabad hajózás biztosítása – hozzátette azonban, hogy egyelőre nem látnak drámai katonai mozgásokat.

Mattis kijelentéseire reagálva Peking azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térség stabilitását veszélyezteti. A sajtótájékoztatón a Kína és Japán által egyaránt magának követelt kelet-kínai-tengeri lakatlan, kínaiul Tiaojünek, japánul Szenkakunak nevezett szigetek kapcsán az AFP tudósítása szerint James Mattis kijelentette, hogy „az Egyesült Államok továbbra is elismeri a szigetek japán fennhatóságát, ezzel kapcsolatban érvényben van az amerikai-japán szerződés 5. pontja”. Ez utóbbi kötelezi Tokiót és Washingtont, hogy verjen vissza minden japán, illetve japán közigazgatás álló terület elleni támadást.

A kijelentés kapcsán a kínai külügyminisztérium úgy vélte, hogy a japán-amerikai szerződés a hidegháború terméke, és nem jogosít fel Kína területi fennhatóságának és legitim jogainak az elbitorlására.

„Felelősségteljes magatartásra szólítjuk fel az amerikai felet, valamint arra, hogy a jövőben ne tegyen téves nyilatkozatokat a Tiaojü-szigetek hovatartozásáról, és ne bonyolítsa tovább ezt a térség helyzetét destabilizáló kérdést” – jelentette ki Lu Kang, a tárca szóvivője.

Inada és Mattis egyetértettek abban is, hogy az észak-koreai atom- és rakétaprogramban elért haladás jelentős veszélyt jelent mindkét ország, de az egész térség számára is. A japán kormány szerint a phenjani atomlétesítmények és rakéták teljesítménye új veszélyfokozatot ért el.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »