Lassan összeér Aszad és a törökök frontja Észak-Szíriában

A szíriai hadsereg kiterjeszti hadműveleteit az Iszlám Állam terrorszervezet ellenőrzése alatt álló térségekben az ország északi részében – jelentette be a damaszkuszi rezsim katonai parancsnoksága csütörtökön.

Damaszkusz szerint a hadsereg az elmúlt hetekben Aleppótól északnyugatra több mint 250 négyzetkilométer területet, illetve 30 települést és farmot foglalt vissza a dzsihadistáktól, amivel közelebb jutott az Iszlám Állam kezén lévő el-Báb városához.

A szíriai csapatok előretörése ugyanakkor azzal a veszéllyel járhat, hogy konfliktust teremt a várost ostromló török hadsereggel és a vele szövetséges szíriai ellenzéki fegyveres csoportokkal.

Egy ilyen összeütközést a damaszkuszi rezsim nem utolsó sorban azért tudott elkerülni eddig, mivel erőit lekötötték a szíriai felkelők ellen folytatott harcok Aleppó keleti városnegyedeiben, Törökország viszont arra használta fel a helyzetet, hogy beavatkozzon a konfliktusba Szíria északi területein.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének Aleppóban aratott decemberi győzelmét követően a kormányerők az azonos nevű tartomány többi részére kezdtek összpontosítani. Aszad, akit Irán és Oroszország is támogat, megfogadta, hogy visszaállítja a kormány ellenőrzését az ország teljes területe felett.

Ankara augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a lázadó Szabad Szíriai Hadsereget támogatva megtisztítsa a határ menti területeket a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól – a dzsihadisták második legfontosabb szíriai központjának, el-Bábnak az ostroma két hónapja tart, melyhez Oroszország nyúlt légi támogatást.

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »