Aki nem ért egyet Trump rendeletével az repül

Donald Trump amerikai elnök hétfő este azonnali hatállyal felmentette az ideiglenes igazságügyi minisztert, és helyette egy virginiai ügyészt bízott meg a feladatok átmeneti ellátásával.

Dana Doente virginiai ügyész hétfő este már le is tette hivatali esküjét, azt követően, hogy Donald Trump felmentette Sally Yates ideiglenes igazságügyi minisztert.

Jeff Sessions alabamai republikánus szenátor, leendő igazságügyi miniszter szenátusi meghallgatása még tart, s a szenátusi szavazás végéig az 57 éves Sally Yates, az igazságügyi tárca eddigi helyettes vezetője állt a minisztérium élén. Sessions leendő igazságügyi miniszter meghallgatása várhatóan kedden ér véget, s ezt követően kerül sor a szavazásra, amely szinte bizonyosan a jelölt elfogadásával zárul.

Yates, aki Barack Obama demokrata párti elnök kinevezettje volt, hétfő délután feljegyzésben utasította vissza, hogy védelmébe vegye az elnök bevándorlásról szóló rendeletét és ilyen értelmű utasítást adott munkatársainak is.

A munkatársaknak küldött körlevélben kétségbe vonta a hét országból átmeneti időre felfüggesztett beutazást kimondó elnöki rendelet erkölcsösségét és jogszerűségét. “Azért vagyok felelős, hogy a minisztérium bíróságokon képviselt álláspontja összhangban legyen intézményünk magasztos kötelességével, az igazságosság állandó keresésével és az igazság melletti kiállással” – fogalmazott feljegyzésében az ideiglenes tárcavezető, s egyúttal leszögezte, hogy az elnöki rendelet ellen indított bírósági perekben a minisztérium jogászai nem érvelhetnek az elnök döntése mellett, nem vehetik azt védelmükbe.

Donald Trump azonnal lépett, és Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője hétfő este Twitter-üzenetben jelentette be, hogy az elnök a virginiai Dana Doentét, a virginiai Alexandria ügyészét nevezte ki ügyvezető miniszternek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Read More »

Erdogan következő célpontja: a bankrendszer

Erdogan török elnök úgy véli, a hatóságoknak utána kellene néznie az Isbank igazgatótanácsában ülő ellenzékieknek – jelentette a Hurriyet, melynek hatására az ország legnagyobb tőzsdén forgó bankjának a részvényei zuhanásba kezdtek. Az ellenzék szerint Erdogan a banki tulajdonrészt vélhetőleg az immár általa irányított nemzeti vagyonalapba kívánja beolvasztani.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás