May szabadkereskedelmi megállapodásokkal kívánja erősíteni alkupozícióját

Törökországnak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat és a jogállamiságot a tavaly júliusi meghiúsult puccskísérlet után – jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök a Recep Tayyip Erdogan török államfővel folyatott szombati megbeszélése után.

A brit kormányfő közölte: büszke arra, hogy országa kiállt Törökország mellett demokráciájának védelmében, jelenleg azonban fontos, hogy Ankara  fenn is tartsa azt az emberi jogok iránti kötelezettségek teljesítésével és a jogállamiság fenntartásával – tette hozzá May. A kormányfő rávilágított: a védelem területén elsősorban a képzésre és az információk megosztására vonatkozóan kívánják fejleszteni a kapcsolatokat.

Erdogan a találkozó után azt közölte, hogy May-jel a két ország közötti védelmi ipari együttműködésről egyeztetett. Hozzátette, hogy szeretné a Nagy-Britanniával folytatott éves kereskedelem értékét 20 milliárd dollárra növelni a jelenlegi 15,6 milliárd dollárról.

Erdogan arról is beszámolt, hogy a tárgyalás során kitértek még politikai, kulturális, titkosszolgálati, továbbá regionális ügyekre is, köztük a terrorizmus elleni harcra. Hozzátette, hogy átbeszélték a szíriai békét célzó asztanai és genfi tárgyalásokat, illetve Ciprus problémáját, mivel Görögország mellett Törökország és Nagy-Britannia is a sziget biztonságát garantáló hatalom. A török államfő jelezte: Ankara és London viszonya az elkövetkező időszakban nagyon más lesz. Erdogan és May egyeztetése csaknem 3 és fél órán át tartott.

Mayt, akinek miniszterelnökként ez az első hivatalos útja Törökországban, Erdogan után Binali Yildirim török kormányfő fogadta. A két kormányfő a találkozó után közösen jelentette be, hogy London és Ankara 100 millió font (több mint 36 milliárd forint) értékű védelmi szerződést írt alá török harci repülőgépek közös fejlesztéséről.

Binali Yildirim bejelentette, hogy Ankara és London szabadkereskedelmi megállapodást szándékozik kötni, miután Nagy-Britannia kilépetett az Európai Unióból.

Megfigyelők szerint a brit kormányfő törökországi és az azt megelőző washingtoni látogatásán kereskedelmi megállapodások tervét vázolta fel, jelezve, hogy általuk erősíteni kívánja alkupozícióját az uniós kilépésről szóló tárgyalásokon.

A török miniszterelnök beszélt a migránstémáról is, utalva Donald Trump amerikai elnök legutóbbi döntésére. Yildirim kifejtette: nem ismeri ugyan az új amerikai kormányzat pontos terveit a menekültek és a migránsok ügyében, de – mint fogalmazott – „a problémát nem lehet falak építésével megoldani vagy azzal, hogy bezárják a kapukat a menekülők elől„. A világ mintegy 55 millió menekültjének a helyzete globális probléma – tette hozzá.

May ugyanakkor nem foglalt állást elítélően az amerikai elnök döntéséről. Ebben a témában az amerikai kormányzat a felelős, neki kell eldöntenie, hogy ezen a téren milyen politikát folytat – mondta. Ugyanígy – tette hozzá – az Egyesült Királyság is saját hatáskörében hivatott dönteni ugyanebben a témában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »