Korrupciós ügybe keveredett Nigériában a Shell és az Eni

A nigériai ügyészség vádat emel a Shell és az Eni multinacionális olajvállalatok ellen – amerikai, olasz, francia, svájci és holland közös nyomozócsoportok által megállapított – 1,2 milliárd dolláros korrupció vádjával.

Nigéria Afrika egyik leggazdagabb olajmezejét szerzi vissza, ugyanakkor vádat emel a Shell és az Eni olajvállalatok ellen – áll a nigériai szövetségi legfelsőbb bíróság által megjelentetett dokumentumban.

A különböző hírforrások szerint a bíróság csütörtökön visszaadta a 245-ös számú, Afrika egyik leggazdagabb olajmezejére vonatkozó olajkitermelés engedélyének ellenőrzését a kormánynak, miközben a gazdasági és pénzügyi bűncselekmények elleni küzdelemre szakosodott nigériai bizottság (EFCC) megvizsgálja és vádat emel a „Malabu olajcéges csalás” ügyében, a bizottság által kiadott nyilatkozat szerint.

A Malabu olajcéget Dan Etete egykori kőolajügyi miniszter alapította még 1998-ban, akinek Sani Abacha néhai nigériai elnök ajándékozta a 245-ös számú olajmezőt – áll a Sahara Reporters nevű regionális hírügynökség jelentésében. A bizottságnak az ügyészséghez benyújtott kérelmében az áll, hogy 2011-ben a holland-angol illetőségű Shell és az olasz Eni megvásárolta az olajmezőt annak tudatában, hogy a volt kőolajügyi miniszternek illetve embereinek kifizetett 1,2 milliárd dollárból az állami olajcég mindössze 210 millió dollárt kapott meg.

A kérelem kitér arra is, hogy a kormány további vádakat készül megfogalmazni a Shell és az Eni ellen „bűnszövetkezés, vesztegetés, hivatali korrupció és pénzmosás” vádjával.

Az olajvállalatok az 1,2 milliárd dollárnyi összeget egy, a JPMorgan Chase banknak egy londoni fiókjában nyitott letéti számlára utalták át, amit Mohammed Bello Adoke, volt nigériai igazságügyi miniszter osztott szét. A bizottság a múlt hónapban feljelentést tett Etete, Adoke és Aliyu Abubakar ellen csalás és pénzmosás vádjával.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / AP

 

Friss hírek