Ha eljárás indul, lemond a legesélyesebb francia elnökjelölt

A tavaszi francia elnökválasztás esélyesének számító Francois Fillon volt francia kormányfő csütörtökön azt mondta, hogy felesége 1981 óta, első képviselői mandátuma óta az asszisztenseként dolgozik, de ha az ügyészség mégis eljárást indít ellene Penelope Fillon állítólagos parlamenti fiktív állása miatt, visszalép a konzervatív elnökjelöltségtől.

„A legkisebb kétség sincs afelől, hogy a feleségem a parlamenti asszisztensemként dolgozott éveken át” – mondta Francois Fillon a TF1 kereskedelmi híradó stúdióvendégeként.

A párizsi ügyészség szerdán sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával indított előzetes eljárást a Le Canard enchainé egyik cikke alapján. A jól értesült szatirikus hetilap azt állította, hogy Penelope Fillon nyolc éven át mintegy félmillió euró fizetést vett fel a nemzetgyűlésben férje, majd annak utóda asszisztenseként, de az állást valójában nem töltötte be, tényleges munkát nem végzett.

„A feleségem valójában mindig is nekem dolgozott az 1981-es első megválasztásom óta, mindig mellettem volt a nyilvános életemben, és egyébként úgy vélem, hogy a támogatása és a segítsége nélkül nem ugyanazt a pályát futottam volna be” – mondta Fillon. „Éveken át ingyenesen tette, 1997-ben amikor a parlamenti munkatársam elment, Penelope-ot vettem fel a helyére, és a munkatársam maradt 2013-ig” – tette hozzá.

„A munkája valós volt, és természetesen az igazságszolgáltatás előtt magyarázatot adok” – jelezte Fillon.

„Ő javította a beszédeimet, megszámlálhatatlan emberrel találkozott, akikre nekem nem jutott időm, rendezvényeken, egyesületekben képviselt engem, sajtószemléket készített és elsősorban eljuttatta hozzám az emberek kéréseit. Ez nem olyan munka, amely pontos szabályoknak felel meg, amelyet irodában kell végezni” – sorolta az elnökjelölt.

Fillon felesége korábban maga mondta el több interjúban, hogy mindig is távol tartotta magát a férje politikai karrierjétől, és vidéki otthonukban a gyerekeik nevelésével foglalkozott. A Le Canard enchainé szerint a nemzetgyűlésben nem is ismerik a volt miniszterelnök feleségét.

„Soha nem politizált abban az értelemben, hogy nem volt előtérben. Visszahúzódó nő, nem jár tévéstúdiókba, nem sétálgat a nemzetgyűlés folyosóin. Nekem dolgozott napi szinten. Mindenki tudta” – mondta Fillon. Azt is elárulta, hogy két, ügyvéd végzettségű gyerekét is alkalmazta, amikor 2005 és 2007 között szenátor volt.

„Egyetlen dolog akadályozhat meg abban, hogy ne legyek jelölt. Ha a becsületemen csorba esik, azaz ha eljárás indul ellenem” – hangsúlyozta a jobboldali politikus, aki azt is jelezte, hogy feljelentést tesz minden olyan lap ellen, amely azt állítja, hogy a feleségének fiktív állása volt.

Amennyiben nem fiktív állásról van szó, a családtagok alkalmazása munkatársként nem tilos a nemzetgyűlési képviselőknek. Az asszisztenciára közel havi 10 ezer eurós állami kerete van minden képviselőnek, s közel 20 százalékuk a házastársát vagy valamelyik rokonát bízza meg a bizalmas feladattal.

A felmérésekben jelenleg Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökével fej-fej mellett az élen haladó konzervatív jelölt kampányát gyakorlatilag felfüggesztette a sajtóban csak Penelope gate-nek keresztelt gyanú.

Az ügy azért is kínos Fillon számára, mert a volt kormányfő a jobboldali előválasztáson a korrupciós ügyekben érintett Nicolas Sarkozy volt államfővel és egy törvénytelen pártfinanszírozási ügy miatt elítélt Alain Juppé volt miniszterelnökkel szemben a becsületes és tisztességes politikusi múltjára felépített kampánnyal győzött.

Francois Fillon politikustársai – politikai manipulációnak minősítve a Le Canard enchainé cikkét – egy emberként vették védelmükbe az elnökjelöltet, ugyanakkor többségük elismerte, nem tudott arról, hogy képviselőként Fillon a feleségét alkalmazta asszisztensként a nemzetgyűlésben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »