A Toyota is meghajol Trump akarata előtt

A Toyota 600 millió dollárt fektet be az Egyesült Államok Indiana szövetségi állam déli részén található gyárába, ahol ezzel 400 új munkahelyet teremt. Állításuk szerint a kedden bejelentett befektetést még az amerikai elnökválasztás előtt tervezték, és nincs köze Trumphoz.

A nyilatkozatra azután került sor, hogy Donald Trump amerikai elnök találkozott a Detroitban működő autógyárak vezérigazgatóival és arra biztatta őket, hogy építsenek új gyárakat országszerte. Az említett megbeszélésen Mary Barra, a General Motors, Mark Fields, a Ford és Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler elnök-vezérigazgatója vett részt. Jelen volt Matt Blunt, Missouri állam kormányzója is, aki egyben az autógyártók kereskedelmi szervezetének vezetője.

Az elnök megerősítette azt, amit kedd reggeli Twitter-bejegyzésében már közölt: „azt akarom, hogy új gyárak épüljenek itt, az itthon eladott autókhoz”. Az üzenetben kiemelte és dicsérte a Fordot, valamint a Fiat Chryslert, mert az elmúlt napokban mindkét cég bejelentette, hogy megnöveli amerikai termelését. A Ford például lemondott egy másfél milliárd dolláros mexikói beruházásról és helyette inkább 700 milliót invesztál egy michigani gyárba, bár a Focus gyártását változatlanul Mexikóban tervezi.

A Toyota még 2015 áprilisában jelentette be, hogy az új mexikói gyárban tervezi összeszerelni Corolla modelljeit, és látszólag nem hozta lázba az újdonsült elnök fenyegetőzése, miszerint „Szó sem lehet róla”, hogy Mexikóban húzzanak fel gyárat. Akio Toyoda, a cég elnöke nemrég azt nyilatkozta az ügy kapcsán, hogy Trump kirohanásai miatt egyelőre nem kívánják csökkenteni mexikói termelésüket. Az új amerikai elnök terveiről pedig azt mondta, hogy megvárják tényleges intézkedéseit, mielőtt mérlegelik lehetőségeiket és eldöntik, mi a teendő. Most úgy látszik, eldöntötték: meghajolnak Trump akarata előtt.

A Toyota bejelentette azt is, hogy 10 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a következő öt évben. A cég tavaly 1,4 millió járművet gyártott az Egyesült Államokban található tíz gyárában. Az indianai beruházás kapcsán elmondták, hogy a Highlander SUV modellek termelését kívánják jelentősen növelni.

Trump korábban többször is bírálta a Mexikóban vagy máshol, külföldön gyártató cégeket, és 35 százalékos vámokat helyezett kilátásba az importautókra, valamint ígéretet tett, hogy újratárgyalják az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) Mexikóval és Kanadával. Ezt a kijelentést azután tette, hogy kivonta az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Egyezményből (TPP). Bővebben

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »