Katasztrofális helyzetben van a venezuelai gazdaság

Katasztrofális helyzetben van a venezuelai gazdaság a jegybank nem végleges adatai alapján, a Reuters által megszerzett dokumentum szerint a fogyasztói áremelkedés rekordszintű, 800 százalék volt tavaly, a gazdaság 13 éve legnagyobb mértékben, 18,6 százalékkal zsugorodott.

A jegybank vezetőjét lemondásra szólította fel az államfő. Nicolas Maduro venezuelai elnök szerint mindezért politikai ellenlábasai a felelősek, akik mögött az Egyesült Államok áll.

2015-ben a gazdaság 5,7 százalékkal zsugorodott, az infláció pedig 180,9 százalék volt.

Két forrás is arról tájékoztatta a Reuters hírügynökséget, hogy miután kiszivárgott a jelentés, az államfő indok nélkül lemondásra szólította fel a központi bankot 2009 óta vezető Nelson Merentes jegybanki elnököt. A jelentés szerint, amióta egyre mélyebbre kerül a gazdaság, a jegybank felhagyott a havi és a negyedéves makrogazdasági adatok ismertetésével.

A jegybanki dokumentumból kiderült az is, hogy az olajágazat termelése 12,7 százalékkal zsugorodott, az ágazaton kívüli szektorok teljesítménye ennél is nagyobb mértékben, 19,5 százalékkal esett vissza tavaly.

A dél-amerikai ország a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, a térség legnagyobb olajtermelője, a világ tizedik legnagyobb olajexportálója. Az olajágazat adta Venezuela devizabevételének nagyobbik részét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »