Idén felkeverhetik az állóvizet a világgazdaságban

A 2017-es év globális gazdasági növekedési kilátásai ugyan pozitívak, a Pioneer Investments alapkezelő szerint azonban a bővülés fenntartásához monetáris és fiskális ösztönzőkre lesz szükség a jövőben is.

Az alapkezelő az idei évre 3,6 százalékos globális GDP-növekedést prognosztizál, amelynek motorja a háztartások fogyasztása és az export, ugyanakkor a privát szféra beruházási kedve némileg visszahúzó erőként hathat.

A szervezet szerint idén gyorsulhat a gazdaság növekedési üteme az Egyesült Államokban, Indiában, Japánban, illetve megfordulhat a korábbi GDP-zsugorodás Brazíliában és Oroszországban. Ezzel szemben az euróövezet gazdasági teljesítménye 1,5 százalékkal nő az egy évvel korábbi 1,6 százalék után, szintén lassuló növekedési ütem várható a brit és a kínai gazdaságban is. Az Egyesült Királyság gazdasága 2,1 százalék helyett csak 1,4 százalékkal, Kínáé pedig 6,7 százalék helyett 6,4 százalékkal bővül 2017-ben.

A globális növekedést támogathatják egyes fiskális intézkedések, strukturális reformok, kockázatot jelenthetnek azonban egyebek mellett az uniós választások eredményei, illetve Donald Trump amerikai elnök jövőbeli intézkedéseinek hatásai – vélik az elemzésben.

Kapcsolódó cikkeink:

A Pioneer Investments elemzői szerint 2017-ben középpontba kerülnek az egyes országok monetáris politikáinak különbségei. Az Egyesült Államokban például elképzelhető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed (Federal Reserve) – a makrogazdasági feltételeket, valamint az új elnök ígéreteit (állami beruházások és fiskális lazítás) figyelembe véve – gyorsabb ütemű monetáris szigorításba kezd.

A többi fejlett piacon a jegybanki politika viszont továbbra is ösztönző lesz, mivel az infláció Európában és Japánban is alacsony, Nagy-Britanniában pedig hiába emelkedik az infláció a jegybanki cél fölé, a monetáris lazítás marad, hogy ellensúlyozza Brexit megvalósításából származó gazdasági nehézségeket.

Az alapkezelő szerint a Fed miatt a monetáris politika globális szinten visszalép az „erősen lazítóból” a sima „lazító” üzemmódba, így 2017-ben a hangsúly a monetárisról a fiskális élénkítésre terelődik.

Ez országról-országra változó lesz – jegyezte meg a Pioneer, mivel a válság óta sok állam jelentős adósságot halmozott fel, eltérő költségvetési pozícióban vannak, ezért különbözőek lesznek az élénkítési mozgásterek is, ugyanakkor minden szereplő számára szigorú korlát a hitelminősítők adósbesorolása. A jobb pozícióban lévő országok azonban kevésbé sérülékenyek, könnyebben térnek át a fiskális ösztönzők használatára. Kína például várhatóan továbbra is élni fog a költségvetési élénkítés lehetőségével, különösen akkor, ha ismét felbukkannak a gazdaság lassulásának jelei – olvasható az elemzésben.

Az elemzők szerint Donald Trump eddigi kommunikációjából arra lehet következtetni, hogy rövid távon az amerikai lazítást elsődlegesen nem közvetlen költekezéssel, hanem adócsökkentéssel valósítják meg. Európában a várakozások szerint nem lesz erős és kiterjedt fiskális élénkítés. Néhány országnak egyébként lehetősége sem lenne rá a tartósan gyenge makrogazdasági mutatók miatt. Japánban már tavaly elindítottak egy a GDP 0,6 százalékára rúgó költségvetési élénkítő csomagot, amelynek hatásai 2017-ben is érezhetőek lesznek.

Forrás: MTI

Friss hírek