Obama az utolsó percben is belerúgott az oroszokba

Barack Obama leköszönő amerikai elnök csapata az utolsó óráiban is csapásokat mért a Moszkva és Washington közötti viszony alapjaira, különösen külpolitikai téren – hangoztatta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerint Obama elnöksége alatt az amerikai kormányzat lerombolta az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatait, de Moszkva abban bízik, hogy az új washingtoni vezetés kész kivenni a részét a kétoldalú viszony javításából.

Zaharova egy nappal Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt, az orosz-amerikai viszony állapotát összegezve kijelentette: „az egyenleg sajnos siralmas, a távozó demokrata csapat tudatosan rombolta le a kétoldalú kapcsolatokat a hidegháborús idők állapotáig”.

Kitért arra, hogy 2009-ben, első ciklusa elején, Obama meghirdette a kétoldalú kapcsolatok „újraindításának” politikáját, amelynek keretében egy sor megállapodást sikerült aláírni, egyebek között a hadászati támadófegyverek korlátozásáról 2010-ben megkötött szerződést. Zaharova szerint azonban Washington hamarosan „vezető és a vezetett stílusára” váltott, mert a „Fehér Házban megszokták, hogy így vigyék az ügyeket és működjenek együtt Nyugat-Európa országaival”.

„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszországgal ez így nem fog sikerülni, az Egyesült Államok elkezdett attól tartani, hogy pozícióink megerősödnek a világszíntéren, és a konfrontáció felé fordult, a többi között a nyomásgyakorlás eszközeit alkalmazva” – mondta.

Zaharova értékelése szerint kudarccal zárult az Oroszország elszigetelését célzó amerikai politika.

Dmitrij Peszkov is felszólalt

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyancsak csütörtökön kijelentette, hogy a hivatalos Moszkva sohasem engedett meg magának kirohanásokat Obama elnökkel szemben, csak azt konstatálta, hogy a kétoldalú kapcsolatok minden szinten komolyan megromlottak.

Peszkov hangsúlyozta: Moszkva érdekelt volt abban, hogy normális, partneri viszonyban álljon Washingtonnal, amely részéről azonban több barátságtalan lépést tapasztalt. Ezek között említette meg a hadászati egyensúly megbontására irányuló kísérleteket, beleértve a rakétavédelmi rendszernek az iráni fenyegetés megszűnte után való kiépítését, valamint az Oroszországban politikai tevékenységet folytató nem kormányzati szervezetek támogatását.

A szóvivő a Kreml nevében „nem tudott egyetérteni” Barack Obama azon kijelentésével, hogy Oroszország nem hajlandó csökkenteni nukleáris potenciálját. Azzal érvelt, hogy Moszkva igazságos és arányos atomleszerelést akar, amely nem vezethet a nukleáris egyensúly megbontásához.

Peszkov visszautasította Joe Biden amerikai alelnök Kijevben elhangzott vádját, miszerint Oroszország szomszédjai megfélemlítésére törekszik, és azt hangoztatta, hogy Moszkva jó kapcsolatok kiépítésére törekszik ezekkel az országokkal. A szóvivő a Barcelonában hackertámadás vádjával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kérésére őrizetbe vett orosz informatikus ügyével kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország nem engedi megsérteni állampolgárainak jogait.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Medvegyev: Washington Obama alatt lerombolta az orosz-amerikai viszonyt

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtök este Facebook-bejegyzésben közölte, hogy Barack Obama elnöksége alatt az amerikai kormányzat lerombolta az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatait, de Moszkva abban bízik, hogy az új washingtoni vezetés kész kivenni a részét a kétoldalú viszony javításából.

Medvegyev Obama elnökségének utolsó napján közzétett értékelése szerint a távozó adminisztráció munkájának egyenlege „rendkívül ellentmondásos”. Megszólalását azzal indokolta, hogy sok eseménynek maga is közvetlen részese volt.

Az orosz kormányfő a pozitívumok között emelte ki, hogy a két országnak sikerült közösen megoldania egy sor komoly nemzetközi problémát; a többi között szerződést írtak alá a nukleáris fegyverek csökkentéséről, vezető szerepet játszottak az iráni nukleáris program korlátozásában, és Szíriában elérték a vegyi fegyverek megsemmisítését.

Ugyanakkor rámutatott, hogy a második elnöki ciklus végére az orosz-amerikai kapcsolatok „teljességgel degradálódtak”. „Obama adminisztrációja lerombolta az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát, több évtized óta a legalacsonyabb pontra szállítva le őket. Ez a fő külpolitikai hibája, amely örökre hátramarad a történelemben” – írta Medvegyev. „Nem tudjuk, hogyan fogja alakítani viszonyát országunkkal az új amerikai adminisztráció. De számítunk az ésszerűségre. És készek vagyunk az út ránk eső részét megtenni a kapcsolatok javulása érdekében” – tette hozzá.

Medvegyev az amerikai vezetés szemére vetette, hogy gyakorlatilag az összes világfolyamatot irányítani akarta, „szemérmetlenül beavatkozva” más országok belügyeibe, egyszerre több idegen területen háborúzva.

A kormányfő megfogalmazása szerint az Obama-kormányzat „rövidlátónak” bizonyult az Oroszországgal való viszonyában, figyelmen kívül hagyva, hogy az „nem banánköztársaság”. „Az ilyen beszédmód megengedhetetlen egy olyan országgal szemben, amely az ENSZ BT állandó tagja, olyan ország, amely az Egyesült Államokéval egyenlő védelmi potenciállal rendelkezik” – érvelt.

Dmitrij Medvegyev sérelmezte, hogy a távozó elnök alatt „példátlan méreteket öltött” az Oroszországra gyakorolt nyomás. Felemlegette a gazdasági szankciókat, „amelyek senkinek semmit nem használtak” és azt, hogy Washington gyakorlatilag megszüntette a kétoldalú együttműködést. Kifogásolta az orosz tisztségviselők és üzletemberek amerikai beutazásának tilalmát, amivel Washington lezárta az együttműködés lehetőségét, „a nyers erőre, a kemény nyomásra” alapozva.

Megítélése szerint ilyen lépések még a kubai rakétaválság idején is elképzelhetetlenek voltak, pedig „akkor sokkal súlyosabb volt a helyzet”.

„Kinek volt haszna ebből? Senkinek. Az Egyesült Államoknak biztosan nem. Nem sikerült” – írta az orosz miniszterelnök.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »