Brexit: Menekülnek a bankok Londonból

A Goldman Sachs amerikai befektetési bank azt fontolgatja, hogy a londoni City-ben dolgozó alkalmazottjaiból mintegy ezer főt Frankfurtba helyezne át amiatt, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót.

A Handelsblatt című német gazdasági lap szerint a Goldman Sachs 6 ezer fős londoni gárdájának a felét New Yorkba és a kontinentális Európába, részben Frankfurtba irányítaná át, de növelné dolgozóinak a számát például Varsóban is.

A napokban a UBS azt közölte, hogy 5 ezres londoni állományából ezer főt érinthet a Brexit, a HSBC pedig arról számolt be, hogy mintegy ezer dolgozóját Párizsba helyezi át.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy több nemzetközi pénzügyi nagyvállalat is jelezte: munkahelyek sokaságát költöztethetik majd el, ha kedvezőtlen feltételekkel zárulnak a Brexit tárgyalások.

Erről bővebben: A brit bankoknak két választásuk lesz a Brexit után, Besokalltak a japán bankok, kivonulással fenyegetik a brit kormányt

Kedden Theresa May miniszterelnök a brit kormány Brexit-tárgyalási célkitűzéseit részletező beszédében kijelentette: Nagy-Britannia nem maradhat az EU egységes belső piacának tagja uniós tagságának megszűnése után, mivel ha fenntartaná teljes jogú tagságát a piacon, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból. Ezen kijelentés kapcsán további hasonló döntések várhatóak a bankszektorban.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »