Az osztrák védelmi miniszter bekeményítene migráns-ügyben

Az illegális bevándorlók számának csökkentése érdekében az osztrák-szlovák határ ellenőrzését szorgalmazza Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter – közölte a Die Presse című osztrák lap csütörtökön.

A miniszter indoklása szerint az embercsempészek az utóbbi időben jellemzően a osztrák-szlovák határszakaszon áthaladó útvonalat választják ki arra, hogy a menekülteket Ausztriába szállítsák. Jelenleg Ausztria a magyar, a szlovén és az olasz határszakaszon végez ellenőrzést.

Doskozil szerint a kibővített határellenőrzés miatt a rendőrség és a katonaság bevethető állományának bővítésére van szükség. Terve alapján az osztrák-szlovák határon áthaladó vonatokat katonák ellenőriznék, hiszen egyre többen akarnak vonattal Ausztriába jutni. A tárcavezető mintegy száz katonát ajánlott fel ezen feladatok ellátására.

A kormány tavalyi döntése értelmében 2016-ban 37 500, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, 2019-ben pedig 25 ezer menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. A belügyminisztérium hivatalos közlése szerint 2016-ban több mint 36 ezer menedékkérelmi eljárás kezdődött el Ausztriában, vagyis a felső korlát 96 százaléka.

A védelmi miniszter szerint a lakosság számarányához viszonyítva „nagyon sok” a tavaly indult menedékkérelmi eljárások száma. Közlése szerint már az idei év első két hetében is mintegy nyolcszáz kérelmi igény érkezett be az osztrák hatóságokhoz.

A szociáldemokrata miniszter azt is javasolta, hogy szorgalmazzák a menekültek önkéntes kiutazását. Eszerint akiknek elutasították a menedékkérelmét, azokat olyan központokban helyeznék el, ahol a származási országukba történő visszatéréshez szükséges információkat megkapják.

Védelmi miniszterek találkozója a migránsválság ügyében

Doskozil egyúttal bejelentette, hogy a menekültkérdés európai szintű megoldásának elősegítése érdekében február 8-án a közép-európai országok védelmi minisztereinek tanácskozását tartják Bécsben. A konferencián 16 érintett ország tárcavezetője jelezte részvételét.

A találkozó kiemelten foglalkozik majd a visszaküldött bevándorlók számának növelésével. A miniszter tájékoztatása szerint Afganisztánnal, Iránnal, Szomáliával, Marokkóval és Algériával nincsen érvényes visszatoloncolási szerződés. Tárgyalnak még az uniós külső határ megerősített védelméről, elsősorban a Bulgária és Törökország valamint a Macedónia és Görögország közötti határszakaszról. A témák között szerepel az unión kívüli menekültközpontok létesítése is.

A kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) – legutóbbi javaslata szerint – integrációs okokra hivatkozva a felére, vagyis 17 500-ra csökkentené Ausztria idei évre előirányzott menekültbefogadási kvótáját.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter javaslata szerint havi korlátokat vezetnének be. „Elképzelhetőnek tartom, hogy havonta 1400 menedékkérelmi eljárás elindulását engedélyeznénk, és aki nem kerül sorra, annak várnia kell a következő hónapig” – mondta a néppárti belügyminiszter a Heute című osztrák lapnak adott interjújában szerdán. Arról is beszélt, hogy jelenleg hetente 550 menekült érkezik Ausztriába.

Médiaértesülések szerint tíz napon belül a védelmi és a belügyminiszter bemutat egy közös tervet, amely a menekültek számának csökkentéséhez szükséges intézkedéseket tartalmazza. Ebben várhatóan a kiegészítő határvédelemről lesz szó és arról, hogy miképpen lehetne több menekültet visszaküldeni a származási országába.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »