Izzik a hangulat Szerbia és Koszovó között

Szerbia úgy akarja magához ragadni Észak-Koszovót, ahogy Oroszország tette az Ukrajnához tartozó Krímmel 2014-ben – jelentette ki Hashim Thaci koszovói elnök a Reuters hírügynökségnek adott hétfői interjújában, miközben a két balkáni állam kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy újabb regionális háborút akar kirobbantani.

Szerbia szombaton “Koszovó Szerbia (része)” felirattal az oldalán személyszállító vonatot indított a Koszovó szerbek lakta északi részén fekvő Kosovska Mitrovicába. Aleksandar Vucic szerb kormányfő utasítására a vonatot később – még szerb területen – megállították. Vucic szerint a (koszovói) albánok előzőleg megpróbálták aláaknázni a vasúti síneket a Belgrádból elindult szerelvény koszovói vonalán, ezután pedig kivezényelték a Rosu különleges rendőri alakulatot.

Thaci szerint a vonattal provokálni akarták a koszovóiakat, ürügyet szolgáltatva Belgrádnak arra, hogy katonai erővel beavatkozzon és elcsatolja a túlnyomó többségében albánok lakta Koszovónak – Szerbia egykori tartományának – északi térségét, ahol az 50 ezres szerb kisebbség ismét Szerbia része akar lenni.

“Belgrád fel akarja használni ezt az Oroszország által adományozott vonatot arra, hogy először kiszakítsák Koszovó északi részét, majd (…) Szerbiához csatolják. Ez a krími modell” – állapította meg Thaci. Tomislav Nikolic szerb elnök egy korábbi kijelentéseire reagálva hozzáfűzte: Szerbia minden ilyen jellegű kísérlete “láncreakciót indítana be az egész Nyugat-Balkánon”.

Nikolic a nap folyamán arról beszélt: a szerb kormányfő döntése akadályozta meg, hogy nem fordult komolyra a helyzet, és nem történtek véres összecsapások. Hangsúlyozta, a koszovói különleges rendőri alakulat megjelenése azt jelzi, az albánok háborút akarnak. Leszögezte, hogy szükség esetén – “ha szerbeket gyilkolnak” -, akkor a szerb hadsereget is kivezénylik, hogy a helyi szerbek életét megvédje. Hozzátette azonban, hogy Belgrád nem akar háborút.

A szerb vezetés szombaton bejelentette, hogy 18 év után újra jár vonat Belgrád és Kosovska Mitrovica között, arról azonban nem esett szó, hogy a koszovói felet nem értesítették a járat indulásáról. Ezt a lépést nevezte Pristina provokációnak és szuverenitása agresszív megsértésének, ugyanis míg Szerbia továbbra is saját déli tartományának tartja a 2008-ban függetlenné vált Koszovót – ezért nem is nevezi nemzetközinek ezt a járatot -, a terület önállóságát a világ több mint száz országa elismeri. A vonatot a koszovói határtól 10 kilométerre állították meg.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek